A TV2 az elmúlt pár évben azt a stratégiát követte, hogy ünnepnapokon is adott új részt a saját gyártású, naponta jelentkező műsoraiból. Amikor az RTL Klub ugyanekkor filmeket tűzött képernyőre, néhányszor alul is maradtak a konkurenciával szemben. Az eredeti tervek szerint a TV2 pünkösdhétfőn azonban ettől a stratégiájától némiképp eltérve filmeket sugárzott volna a Bezár a bazár! és A Bank adásai helyett, ma viszont azonnali műsorváltozást jelentettek be és “megtámadják” az RTL-en este induló vadonatúj török sorozatot – vette észre a SorozatWiki.
Az RTL Klub június 10-én, 19:35-kor dupla résszel kezdi vetíteni a népszerű török színész, Kivanc Tatlitug legújabb akció-krimijét, a Megtörve című sorozatot, mely a premiert követően minden hétköznap 19:55-kor lesz látható. A TV2 rögtön a széria bemutatkozásánál támad, ráadásul úgy, hogy a 18:55-kor kezdődő Fókusz ellen egy Tények Különkiadást sugároznak, így a Bazár a szokásos 19:10-es időpont helyett 20 perccel később, 19:30-kor kerül adásba. A vetélkedő így pedig pont egyszerre lesz látható a Megtörve című török sorozat dupla nyitó részével. A Bazár után este 9-től A kém, aki dobott engem című premierfilmet vetíti majd a TV2.
A híroldal kiszúrta azt is, hogy a TV2 műsorváltozása nem csak a hétfői napra érvényes. A csatorna keddtől tíz perccel csúsztatja későbbre a Bazár adásait (19:20-ra), amelyek így egyszerre, 21 óra körül érnek véget a 19:55-kor kezdődő Megtörve epizódjaival. A változás miatt A Bank is későbbre kerül, 21 órától lesz adásban, így egy időben kezdődik majd a Barátok közttel.
Kapcsolódó cikkek:
- Szinkronhangok: Megtörve (Carpisma)
- Négy magyar nyelvű előzetes érkezett a Megtörve főszereplőihez
- Országos sorozatpremierekkel és A mi kis falunkkal készül a nyárra az RTL Klub
Kiemelt kép: Jelenet a Megtörve című sorozatból (fotó: RTL Klub) és pillanatkép a Bezár a bazár!-ból (fotó: TV2)