2011-ben jelent meg Köbli Norbert (Örök tél, Félvilág) írásában és Bergendy Péter (Trezor) rendezésében A vizsga, ami habár nem tett szert akkora népszerűségre, mint kijárt volna neki, egy rendkívül érdekes és vérfagyasztóan izgalmas kémthriller volt. Pontosan emiatt nagy az öröm, hiszen a Nemzeti Filmintézet döntése alapján jövőre elkészülhet ennek a közvetlen folytatása, amely már A játszma címet fogja magán viselni.
A Nagy Zsolt, Kulka János, Scherer Péter és Hámori Gabriella főszereplésével készült film a kádári/hidegháborús ’60-as évekbe repített vissza minket. A cselekmény egy megfigyelés köré épült, illetve az akkori kettős ügynökök, tartótisztek és ávós vizsgabiztosok munkáját mutatta be. A minap pedig a Nemzeti Filmintézet Döntőbizottsága 883,26 millió forint támogatást ítélt oda a folytatás készítőinek, akik közül Bergendy kivételével (Fazekas Péter rendező került a helyére) mindenki vissza is fog térni. Most augusztus végén fog elkezdődni a forgatás, és ha minden jól megy, akkor 43 napig fog tartani, és jövőre fog mozikba kerülni A játszma.
Kiemelt kép: Kulka János – A vizsga (Fotó: PORT.hu)