Két éve, 2018-ban egy csapásra népszerű sorozattá nőtte ki magát az akkor még éppen debütáló Briliáns barátnőm, ami az azonos című bestseller regényen alapszik. A 2011-ben megjelent regénytrilógia első része (melyet Elena Ferrante jegyzett) és a sorozat első felvonása nagyban megegyezett egymással, néhol kisebb-apróbb dolgokat megváltoztatva. A történet szerint Lila és Elena amennyire utálják egymást, annyira szeretik is – elválaszthatatlanok egymás mellől, viszont ki nem állhatják a másikat. Ez az ambivalens kapcsolat segíti át őket az élet nehezebb szakaszain, hiszen tudják, mindig számíthatnak egymásra. Öregkorukra Lila egyszerre csak nyom nélkül eltűnik. Elena – kissé tehetetlenségében – a saját történetüket kezdi papírra vetni, hogy mindenki megismerhesse ezt a nem mindennapi kapcsolatot.
A Briliáns barátnőm mind regényben, mind pedig a TV-k képernyőjén egyaránt sikeres lett, és pontosan emiatt is annyira örvendetes, hogy az HBO az olasz csatornákkal együttműködve elkészítette a második évadot is, ami kapcsán a regénytrilógia következő darabját (Az új név története) vették alapul. Habár a harmadik szezonról még nem esett szó, de nem kizárt, hogy a nagy népszerűség miatt a harmadik regényt (Aki megszökik és aki marad) is viszontláthatjuk majd a képernyőkön. A Briliáns barátnőm második évada február 10-én debütál az HBO GO digitális könyvtárában rögtön dupla epizóddal (22:30-től), majd hetente két újabb részt kapunk.
Kiemelt kép: Margherita Mazzucco, Gaia Girace – Briliáns barátnőm (Fotó: Literary Hub)