Decemberben, az Uránia Nemzeti Filmszínházban egy különleges díszbemutatóra került sor, hiszen digitálisan felújítva, újfent vászonra került Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Oscar-díjra jelölt filmje, az eredetileg 1983-ban megjelent Jób lázadása, amely a Magyar Nemzeti Filmalap hosszútávú filmfelújítási programjának keretében valósult meg, nemsokára pedig országszerte vetítik majd a kiválasztott mozik. 

A 4K felbontású, teljes restauráláson és új hangkeverésen átesett klasszikus az 1943-as magyar zsidóüldözésnek állít emléket egy idősödő házaspár történetén keresztül, akik hét gyermek eltemetése után úgy döntenek, hogy örökre fogadnak egy keresztény kisfiút. “A szeretet, fájdalom, hit és remény mozgatja az egyes eseményeket, de az érzelmek mellett mindig jelen van a gyerek világra csodálkozásából adódó humor is.” – áll a hivatalos közleményben, az alábbi videó pedig ezt húzza alá.  

A Zenthe Ferenc, Temessy Hédi és Rudolf Péter szereplésével készült Jób lázadása január 27-től mutatja meg magát újra – vagy éppen először – a filmkedvelőknek, a Pannonia Entertainment forgalmazó információi szerint a következő helyszíneken és időpontokban tekinthetik meg az érdeklődők: a Budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban (január 27.), a miskolci Művészetek Házában (január 27.), a szombathelyi Agora Savaria Filmszínházban (január 27.), a makói Hagymaházban (január 27., 29., február 1.), a pécsi Apolló Moziban (január 27.-29.), a szentendrei P’Art Moziban (január 27.), a szegedi Belvárosi Moziban (január 30.-február 5.), a mosonmagyaróvári Fehérló Moziban (január 27.), a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban (január 13.) és a váci Madách Imre Művelődési Központban (januárban). 

Kiemelt kép: Jelenet a Jób lázadásából (Fotó: MNF/Gáspár Miklós)