A modern német történelem egyik leghíresebb és egyben legtragikusabb eseménye volt a 32 évvel ezelőtti, 1988-as túszdráma. Két fegyveres bankrabló menekülésük során egy egész busznyi embert térített el és ejtett túszul egészen 54 órán keresztül. Se a német kormány, se a rendőrség nem tudott semmit sem tenni az ügy kapcsán, ami végül odáig vezetett, hogy egy rendőr és két túsz életét vesztette. Máig traumában élnek a végül kiszabadított túszok, és az előttük való tisztelgés mellett az izgalmas, pattanásig feszült történet miatt is dolgozták fel ezt az eseményt, amit most hétvégén tűznek műsorra a TV-ben.

Magyarországon most először szombaton és vasárnap, azaz február 29-én és március 1-én látható ez a két epizódos minisorozat az Epic Drama csatornán. Mindkét részt Holger Karsten Schmidt forgatókönyvíró jegyezte, akinek munkáját többek között BAFTA-díjra is jelölték. Az 54 óra (eredeti címén Gladbeck) megközelítőleg három órás játékidőt ölel fel – epizódonként másfél-másfél –, és hazájában már két éve, 2018-ban megjelent. Világszerte nagy sikernek örvendett, és pontosan emiatt annyira „örömteli”, hogy nálunk is végre műsorra tűzték. Az 54 óra első epizódja most szombaton, az Epic Drama csatornán lesz látható este 21 órától.

Kiemelt kép: 54 óra (Fotó: Stern)