Csakúgy, mint az összes többi fesztivált, rendezvényt vagy bármilyen hasonló programot, úgy a Budapest Comic Cont is erősen érintette az idei járványügyi helyzet. Az első magyar Comic Con eredetileg most nyáron debütált volna, ami kapcsán rengeteg hír és pletyka jelent meg a programokról és az esetleges vagy a biztos vendégekről. Ám februárban-márciusban mindent letarolt a koronavírus, a rendezvény időpontja pedig későbbre tolódott. Az új időpont novemberben lett és nem ez az egyetlen jó hírünk, hiszen a Trónok harca és a Vikingek sorozatok két ikonikus színészével is találkozhattok majd az eseményen. 

George R. R. Martin fantasy világának kvázi legutáltabb karakterét, Joffrey-t alakító Jack Gleeson és a Vikingek Torvijaként ismert Georgia Hirst is Budapestre érkezik. Míg előbbi már gyerekszereplőként több filmben is feltűnt (például Christopher Nolan Batman: Kezdődik! mozijában), addig az utóbbi színésznő a Vikingek mellett a 2018-as Raversből lehet még ismerős. Mindkettejükkel a Hungexpón találkozhattok majd idén novemberben 21-én és 22-én. Reméljük, az egy időben megrendeződő PlayIT videojátékshow nem fog különösképp bezavarni a magyar Comic Connak.

Kiemelt kép: Jack Gleeson, Georgia Hirst (Fotó: GameStar)