A tavasz első hónapjában vadonatúj és régóta nem látott sorozatokkal próbálja képernyő elé csalogatni a nézőket a csatorna. Mindjárt kezdésnek március 2-án, 16:00 órától visszatérhetünk a napfényes Kalifornia hírhedt partszakaszára, ugyanis újra műsorra kerül a Baywatch, csakhogy ezúttal HD minőségben láthatjuk David Hasselhoffot és társait.
Március 7-én, 15:00-től a New Amsterdam – Vészhelyzet New Yorkban történetének középpontjában álló Dr. Max Goodwin (Ryan Eggold) próbál majd az intézet orvos igazgatójaként életet lehelni az amerikai közkórházba, amit egy gasztronómiai háromszög követ. A március 7-én, 17:00-re betervezett Ízig-vérig című sorozatban ugyanis a jól működő páros, Éva (Gryllus Dorka) és András (Simon Kornél) közé beférkőzik egy harmadik személy, amely nem csupán a sikeres munkájukat, de az életüket is felborítja.
Szintén március 7-én, 23:00-tól látható majd a Cool-on a három balfék nyomozóra fókuszáló Jófiúk, míg másnap, március 8. 12:45-től már a törvény másik oldalán találhatjuk magunkat, ugyanis elrajtol a Szélhámos plébános, amelyben a zsebtolvajként tevékenykedő Maik (Daniel Donskoy) egy félresikerült rablás után papnak adja ki magát.
Kiemelt kép: A Baywatch szereplői (Fotó: RTL Magyarország)