Habár már enyhülnek a direkt a járványügyi helyzet miatt hozott szigorítások, a magyarországi mozik továbbra is zárva maradnak. Ám búslakodni nem kell a moziszerető nézőknek, hiszen két új autósmozi nyitja meg kapuit az embereknek – egy az Árkád pláza tetején és egy pedig Újpesten. A klasszikus, milliók által imádott nemzetközi és magyar filmek mellett az egyiknél még kocsihoz való büfékiszállítás is várja az odalátogatókat.
Az Árkád pláza tetején mindösszesen 100 autó fog elférni, és kocsinként 5500 Ft lesz egy teljes áru jegy. Még ha ez elsőre borsosnak is tűnik, mindehhez hozzá kell tenni, hogy a vetítésekre nem fő, hanem kocsi érkezhet. Tehát akkor is ennyibe fog kerülni a jegy, ha egyedül fizettek be a filmre, vagy ha négyen-öten mentek. Az elmaradhatatlan filmes nassolni valókból sem lesz majd hiány, hiszen görkorcsolyázó kiszolgálók fogják majd személyesen a kocsikhoz vinni a rendelt ételeket, akiknél érintésmentesen tudunk majd fizetni a bankkártyánkkal (készpénzes fizetésre nem lesz lehetőség). A vetített filmekre pedig egyáltalán nem lehet majd panasz: kezdésnek a Harcosok klubja lesz terítéken, majd olyan klasszikusok is sorra kerülnek, mint a Nyolcadik utas: a halál, a Truman Show vagy éppen frissebb alkotások is, pl. a Csillag születik.
Ezzel szemben Újpesten egészen más lesz a helyzet. Egyrészt amiatt, mert az ottani önkormányzat és a WizArt Kreatív Kft. összefogásából öt héten át, az első tíz alkalommal teljesen ingyenesen lehet megtekinteni a minden este 9-kor kezdődő filmeket, másrészt viszont amiatt, mert ez a kezdeményezés mindössze az újpesti lakosokat érinti. Az alábbi weboldalon kell az ott élőknek regisztrálniuk egy a filmvetítésre specializált ÚjpestKártyára, amivel majd ingyen és bérmentve nézhetik meg a filmeket (vagy egyszerűen egy IV. kerületi lakcímkártyát felmutatniuk). A tíz alkalom után pedig tovább folytatódik majd a vetítéssorozat, pusztán azokért már fizetni kell (még nem tudni, mennyit). Újpesti családonként (vagyis egy háztartásban élők) egy darab autóval regisztrálhatnak csak. Legelső vetítéskor pedig Quentin Tarantino örök érvényű klasszikusát, a Ponyvaregényt lehet majd megtekinteni.
Kiemelt kép: Árkád Autósmozi (Fotó: Index)