Amellett hogy két autósmozi is nyílt a fővárosban, a Budapest Film Zrt. egy különleges vetítéssorozatot tervez idén nyárra. Habár az új mozis premierek egyelőre ritkák (tekintve, hogy mindenféle magyar és nemzetközi forgatást le kellett állítani a koronavírus-járvány miatt), nagyvásznon látni a régi, klasszikus alkotásokat, egészen új élmény tudnak adni. Erre szeretne rájátszani a Budapest Film Zrt. is, hiszen nem pusztán mozikba küldi a halhatatlan alkotásokat, hanem egyenes kertmozikba.

A kezdeményezéshez partnerek is csatlakoztak, így a VIII. kerületben péntekenként (a Teleki téren), a VI. kerületben pedig szombatonként (a Hunyadi téren) teljesen ingyenes vetítéseket szerveznek. Míg az előbbi helyszínen inkább a családi alkotások lesznek döntő többségben (a Truman Show, a Zoolander és A kis kedvencek titkos élete mellett a Cápa és a Gladiátor is műsoron lesznek), addig az utóbbi téren igazi műfaji kavalkádra lehet számítani. A Rossz versek, a Ruben Brandt, a gyűjtő, a Zöld könyv, az Út a vadonba, az Időről időre, a Becstelen brigantyk, de még a Paterson is a vetítendő filmek között van, így a minőségre egyáltalán nem lehet majd panasz.

Kiemelt kép: Kertmozi (Fotó: Balatonakali)