Újabb örömhír érkezett a magyar alkotók kapcsán, hiszen a szám szerint 27. alkalommal megrendezésre kerülő Szarajevói Filmfesztivál Talent Programjába nem kevesebb, mint két rendezőt hívtak meg. Bíró Bálintot (Félhomály) valamint Podhradská Leát (Ajtótól ajtóig, Apám lánya), két dokumentumfilm-rendezőt válogattak ebbe a programba, akik mellett 19 országból kerültek még ki fiatal és ambiciózus alkotók – számolt be róla a Filmhu

Bíró és Podhradská a teljes Szarajevói Filmfesztivál ideje alatt különféle előadásokon, programokon, masterclassokon és exkluzív filmvetítéseken vehetnek majd részt a többi bekerülttel egyetemben. Az idei Talent Program újfent kapott egy alcímet/jeligét, ami reflektálva a 2021-es helyzetekre a BRAVE (azaz bátor, vakmerő) lett. A meghívott rendezők és alkotók nemzetközileg is elismert szakmabeliektől tanulhatnak el különféle fortélyokat, akik kvázi mentorként állnak a fiatalok rendelkezésére. A 27. Szarajevói Filmfesztivál most augusztus 13. és 20. között kerül megrendezésre. Szívből gratulálunk Bíró Bálintnak és Podhradská Leának!

Podhradská Lea, Bíró Bálint (Fotó: Film.hu)

Kiemelt kép: Szarajevói Filmfesztivál (Fotó: News Block)