Augusztus közepén sajtótájékoztatón jelentette be az RTL Magyarország, hogy mely műsorokkal vág bele az idei őszi tévés szezonba, valamint elárulták, milyen produkciókkal készülnek még az év hátralevő részében. A TV2 azonban rendhagyó, ám nem példa nélküli reklámkampányba kezdett és egészen augusztus 27-én este 7 óráig nem hozták nyilvánosságra, mi is lesz látható a csatornán.
Tegnap este azonban kiderült, hogy a TV2 a Nyerő Páros új évada ellen 2018 elejének nagy sikerű vetélkedőjét, A Piramist indította. A Stohl András vezette műsor augusztus 27-től hétköznap esténként 19 órától jelentkezik új adásokkal. A gameshow után egy vadonatúj saját gyártású produkció, a MasterChef VIP indult a csatornán. A nemzetközi szinten is sikeres formátum hazai műsorvezetője Ördög Nóra lett, aki tavaly a Séfek séfe házigazdája volt.

A Piramis (fotó: TV2)
A MasterChef VIP hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől kerül képernyőre és akárcsak A Konyhafőnök VIP-ban, ebben is ismert emberek bizonyíthatják főzőtudásukat. Árpa Attila, Bay Éva, Busa Pista, Csomor Csilla, Demcsák Zsuzsa, Gesztesi Károly, Hamvai PG, Janicsák Veca, Kertész Ricsi, Kocsis Tibor, Kondákor Zsófia, Kulcsár Edina, Mádai Vivien, Madár Vera, Molnár Tomi, Nagy Katalin, Noszály Sándor, Nyári Károly, Pál Dénes, Pásztor Anna, Pindroch Csaba, Rábaközi Andrea, Sebők Vili, Szabó Dóri, Till Attila, Villányi Andi és Zsidró Tamás főz azért, hogy meggyőzze a két séfet, Nyíri Szását és Mizsei Jánost.
A TV2-n augusztus 27-től kezdve 19 és 23 óra között két saját gyártás lesz látható hétköznap esténként. A korábban este héttől vetített Hegyi doktor – Újra rendel azonban nem tűnik el a csatornáról, csak hétvégére költözik. A német orvosos sorozat szombat és vasárnap délutánonként, 16 óra 55 perctől kerül képernyőre.
Kiemelt kép: Árpa Attila a MasterChef VIP-ban (fotó: TV2)