Június végén jelentek meg az Áll az alku új évadának első beharangozó videói, amelyekben azonban még nem szerepelt az indulás dátuma. A TV2 azonban nem várt sokáig, és ma közleményben leplezték le, hogy Gundel Takács Gábor legendás vetélkedője már nyáron újra képernyőre kerül. A táskás műsor több mint egy év szünet után, július 15-től lesz újra látható a TV2-n, és az adások minden hétköznap 20:40-kor kezdődnek majd. Az új évadban is találkozhatnak majd a nézők érdekes játékosokkal, tematikus adásokkal, visszatér Csipesz Ödön, a kismalac, valamint idén sem hiányozhat a 23-as táska sem, mellyel a játékosok megduplázhatják, de akár le is felezhetik nyereményüket.

„Minden évad más és más, így nincs két egyforma adás sem. Természetesen a helyzetek ismétlődnek, ez a műsor jellegéből adódik, de nem lehet megunni – különböző játékosokat, élethelyzeteket, sorsokat ismerhetünk meg. Ez a játék éppen attól jó, hogy ahhoz képest, ahogy megérkezik valaki a stúdióba, milyen utat jár be, milyen változásokon megy keresztül. Ezeken az átalakulásokon sokszor a játékos is meglepődik, és sokat tanul saját magáról. Lesznek nagyon izgalmas, nevetős és sírós adások is az elkövetkező hetekben”
– árulta el Gundel Takács Gábor az új évaddal kapcsolatban.

Az Áll az alku adásai július 15-től hétfőtől péntekig 20:40-kor lesznek láthatóak a TV2-n.

Kiemelt kép: TV2