Augusztus 30-án visszatér a képernyőkre az ország házibulija, a Sztárban Sztár. A TV2 egyik legnépszerűbb showműsorának hetedik évada megújult zsűrivel és tizenkét hírességgel várja a nézőket minden vasárnap 18:50-től.
A TV2 mai sajtótájékoztatóján fény derült a hetedik évad versenyzőinek kilétére, akik idén is tíz héten át szórakoztatják majd a tévénézőket. A műsor producerei ebben az évben szélesre nyitották a válogatás ollóját, a YouTube világától kezdve egészen a komoly színházi műfajban tevékenykedők közül is kerestek résztvevőket, akik színesíthetik az új évadot. A sztárok pedig, akik jövő héttől megmérettetik magukat, és versenybe szállnak a csontváz trófeáért és az év legsokoldalúbb előadója címért nem mások, mint: Opitz Barbi, Péter Szabó Szilvia, Tóth Andi, Fésűs Nelly, Pálmai Anna, Miss Mood Dóri, Vastag Csaba, Pély Barna, Curtis, Molnár Tamás, Szabó Ádám, valamint Horváth Boldi. A versenyzőknek most sem lesz könnyű feladatuk, hétről hétre újabb hírességeket kell megeleveníteniük a színpadon, ha arról van szó, akár nemet is váltva. Tóth Andi emiatt a kihívás miatt várja igazán a műsorban való szereplést, hogy ezzel is kilépjen a komfortzónájából, és valami újat mutathasson a közönségnek: „Én nagyon vártam, hogy meghívjanak a műsorba, már évek óta gondolkoztam rajta, hogy hátha a következő évadba behívnak, mert nagyon szeretem, ami kihívás és ami nehéz, ez pedig az. Remélem, hogy minél szélsőségesebb és tőlem távolabb álló karaktereket fogok kapni, olyan tipikus ronda férfit vagy kövér nőt, és akkor én is és a nézők is jól szórakozhatnak majd.” Ebben az évben az igazi versenyszellemű Vastag Csaba is inkább a móka és játék felől akarja megközelíteni a műsort, és célja, hogy amennyire csak tudja, elengedje a versengést, és kipróbálja, milyen érzés más bőrébe bújni, amit még sosem csinált ezelőtt.

A Sztárban Sztár versenyzői: Szabó Ádám, Tóth Andi, Vastag Csaba, Horváth Boldi, Fésűs Nelly és Miss Mood Dóri (Fotó: TV2)
A műsort természetesen a hetedik évadban is a sztárműsorvezető, Till Attila fogja vezetni, aki elárulta nekünk, hogy a ma népszerű, legújabb popénekesek mellett visszatérnek a klasszikusok is, akiket a versenyzőknek meg kell majd formálnia, ezzel minden korosztály érdeklődését kielégítve, és a hagyományokhoz híven az egész család számára szórakoztatást biztosítva a vasárnap estékre. A zsűriszékekben ezúttal Köllő Babett és Kökény Attila csatlakozik a már rutinos ítésznek számító Bereczki Zoltán és Papp Szabi mellé. Bereczki, mint a Sztárban Sztár első évadának nyertese és visszatérő zsűritag a meglepetéseket várja az idei évadtól, és kíváncsian várja, hogy a sokrétű versenyzők közül ki hogyan fog teljesíteni. „Mindig izgalmas, hogy nem feltétlen azok a befutók, akikre az ember elsőre azt gondolja, hogy őt nagyon szeretem, ő nagyon jó lesz, hiszen az illető a saját műfajában nagyon jó. Ez egy nagyon nehezen megfogható műfaj, kell bele egy kis színház, egy kis ének, de valahogy mégis kell valami harmadik dolog is, ami nem mindenkinek áll jól és amit nem mindenkinek sikerül elkapni.” A színész-énekes mint mindig, most is a befektetett munkát és energiát fogja értékelni a produkciók során, és ez alapján is fog pontozni: „Én elsősorban mindig azt nézem, hogy az illető mennyire próbál az előző produkciójához képest, vagy éppen a saját korlátaihoz képest felkészülni, és ezen belül pedig mindig keresem azokat az apró csínyeket, amiket bele lehet csempészni a karakterekbe, pici humort, pici jellemrajzot.”
Augusztus 30-án, 18:50-től elindul az ország házibulijának hetedik évada, úgyhogy érdemes lesz minden vasárnap a TV2-re kapcsolni.
Kiemelt kép: A Sztárban Sztár hetedik évadának zsűrije és versenyzői (Fotó: Till Attila Facebook)ztr