Május 14-én rendezik meg a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál első elödőntőjét, melyet csütörtökön követ a második, szombat éjjel pedig kiderül, melyik ország nyer és ki adhat otthont jövőre az összeurópai zenei fesztiválnak. A tavalyi versenyt Netta nyerte Toy című számával, így Izrael harmadik alkalommal diadalmaskodott az Eurovízión, ám csak most először lesz Tel-Aviv az esemény házigazdája. A 2019-es dalfesztiválon 41 ország vesz részt, a fogadóirodák, és a hivatalos YouTube-csatorna megtekintései alapján azonban már most körvonalazódik, mely országoknak van a legnagyobb esélye megnyerni az idei versenyt.

A magyar induló másodjára is Pápai Joci lett, akinek Az én apám című dalát sajnos sem a videólejátszások, sem a fogadóirodák jóslatai alapján nem várhatjuk előkelő pozícióba. Az eurovisionworld.com összesítése alapján 1%-nál is kevesebb az esélye annak, hogy a magyar dal lesz a végső befutó. Pápai Joci a ma esti, május 14-én 21 órakor kezdődő elődöntőben hetedikként lép a közönség elé. A mai elődöntő 17 versenyzője közül csak 10-en jutnak a szombati döntőbe, ahol ott van már a rendező ország mellett az öt nagy alapító: Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság.

A fogadóirodák számításai nagyjából tükrözik a YouTube-on elért nézettséget, ezért kiválasztottuk az hat legmagasabb megtekintést elért produkciót, az idei Eurovíziós Dalfesztivál nagy esélyeseit.

Michela – Chameleon (Málta) – 8,3 millió

Duncan Laurence – Arcade (Hollandia) – 7,9 millió

Mahmood – Soldi (Olaszország) – 3,7 millió

Luca Hänni – She Got Me (Svájc) – 3,6 millió

Sergey Lazarev – Scream (Oroszország) – 2,8 millió

John Lundvik – Too Late For Love (Svédország) – 2,6 millió

Több mint egymilliószor nézték meg többek között az észt, az albán, a spanyol, a német, az izraeli, a görög, a lengyel, a San Marino-i és az ausztrál versenydalt, így őket is az élmezőnybe várják a fogadóirodák. Végezetül álljon itt a magyar dal is, mely közel 700 ezer megtekintéssel áll a dalverseny hivatalos YouTube-csatornáján.

Kiemelt kép: Pápai Joci (fotó: Kaszner Nikolett)