Ma debütált a hazai mozikban a tavaly nagy sikert aratott romantikus film, a Miután második része, Miután összecsaptunk címmel.

A filmek Anna Todd bestseller regénysorozata alapján készültek, amely világszerte hódította meg a tinilányok szívét. A könyvek eredetileg One Direction fanfictionnek íródtak és egy online közösségi irodalmi műveket megosztó platformon, a Wattpadon voltak elérhetők. Itt fedezte fel egy kiadó az írást, ahonnan végül fel is keresték az írónőt, hogy nem akarná-e (a nevek megváltoztatásával természetesen) megjelentetni a történetet. Így került ki a nagyvilágba Tessa és Hardin öt könyvet kitöltő románcának sztorija, ami több ezreket ragadott magával.

A Miután sorozat első része soha nem látott sikert aratott a mozikban is, és szinte azonnal a toplisták élére került. „A rajongótábor éveken át kitartott a könyv és a szereplők mellett, úgyhogy fontos volt, hogy tanuljunk az első filmet követő visszajelzésekből. A rajongók sikerre vitték a Miután filmet, és a lelkesedésük elsődleges szempont volt a számomra.” – nyilatkozta a film megjelenését követően Anna Todd. A rajongók elkötelezettsége meghozta eredményét, és a premier után nem sokkal bejelentették a folytatást. A második rész forgatása alatt a mindenre elszánt fanok ellepték Atlanta utcáit, csak hogy találkozzanak kedvenceikkel. Hero Fiennes Tiffin, aki Hardin Scottot alakítja a filmekben, így nyilatkozott az élményről: „Nemcsak kedves dolog találkozni a rajongókkal, akik lehetővé teszik, hogy elkészítsük ezt a filmet, hanem valóban hasznos is volt számunkra. (…) Adni egy aláírást vagy beállni egy közös fotóhoz, nekünk semmi, nekik pedig rengeteget jelent. Nagyon szeretjük a rajongókat!” A filmet rendezőként a több évtizedes tapasztalattal rendelkező Roger Kumble jegyzi, aki elárulta, hogy a folytatás teljesen más hangvételű lesz, mint az első film. És persze ne feledkezzünk meg a stábhoz újonnan csatlakozott Dylan Sprouse-ról sem, akit sokan még a Disney Channelen sugárzott Zack és Cody élete című sorozatból ismerhettünk meg.

A második rész elején Hardin Scott (Hero Fiennes Tiffin) és Tessa Young (Josephine Langford) a szakításukat követő mindennapokat élik. Míg Hardint felemészti a düh és a szenvedés, az immár magabiztos Tessa megkapja álmai gyakornoki munkáját egy kiadóvállalatnál, ahol megismerkedik a jóképű Trevorral (Dylan Sprouse). A lány azonban a Hardinnal köztük lévő félreértések és nehézségek ellenére sem képes elszakadni a fiútól, ami mindkettőjüket felemészti. Szenvedélyben és mindent elsöprő indulatokban Hardin és Tessa azért küzd, hogy együtt lehessenek, még akkor is, amikor minden ellenük dolgozik.

A Miután összecsaptunk szeptember 3-ától szinkronosan és feliratosan is megtekinthető a hazai mozikban.

Kiemelt kép: Hero Fiennes Tiffin és Josephine Langford a Miután című filmben (Fotó: Mafab.hu)