A Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet összeállt, hogy együttesen hirdethessék meg közös pályázatukat Némafilmhez filmzenét! címmel. A felhívásnak az a lényege, hogy három előre kiválasztott, klasszikus magyar némafilmhez írjanak aláfestő zenéket az alkotók. Az időbeli mellett semmiféle megkötés nincsen a pályázat kapcsán, aminek határideje egészen március végéig tart.

Első körben csak egy maximum öt perces kis szösszenettel kell pályázni a három felsorolt film – Mire megvénülünk, Aphrodité és a Rabmadár – közül valamelyikre, és ha a fortuna az ember mellé áll, akkor a következő etapban már a teljes alkotás zenei betétét lehet megkomponálni. Mindhárom filmhez 2-2 jelentkezőt választ ki a három fős zsűri (amit Balázs Ádám, Sárik Péter és Zsoldos Dávid alkot), tehát összesen hat ember fog továbbjutni. A nyertesek majd pénzjutalomban részesülnek, és akár elő is adhatják közönség előtt alkotásukat a Művészetek Völgye Fesztiválon. A pályázat további részletei és maga a jelentkezés ezen a linken érhető el.

Kiemelt kép: Turay Ida – Rabmadár (Fotó: Filmarchív)