A múlt héten finálézott az RTL Klub vadonatúj heti sorozata, az Alvilág, filmmel nyerte a vasárnap estét a TV2 és kiegyenlített meccset vívott egymással a két nagy híradó a teljes lakosság körében. A nézőszámokon érezhető, hogy beköszöntött a tavasz, és egyre hosszabbak a nappalok, ám a falus tartalmak továbbra is elképesztően népszerűek.

A három nagy csatornán, az RTL Klubon, a TV2-n és a Duna TV-n is látható minden hétköznap egy-egy török sorozat. Ezek közül a Cennet teljesít a legjobban mind a reklámozóknak fontos 18 és 49 év közötti nézők körében, mind a teljes lakosságot vizsgálva. A Cennet azonban jócskán elmarad a korábban a Tények előtt futó török sorozatok eredményétől. Érdekes az is, hogy bár a török produkciók a fináléhoz közeledve érik el az egyre magasabb nézettséget, a Cennetnél nem figyelhető meg ez a tendencia. Az Elif – A szeretet útján felemásan teljesít, de elmondható, hogy ugyanazt a szintet hozza már hosszú ideje, érdemi csökkenés vagy növekedés nélkül. Ugyanez igaz a Sorsok útvesztőjére is, melyből már több mint 230 epizód került képernyőre, és stagnálnak az eredményei.

A Tények és az RTL Híradó párharca a teljes lakosságban kiegyenlített volt a múlt héten, 18-49-ben azonban az utóbbi nyert meg több estét. A Fókusz majdnem minden nap jó eredményeket szállított, pénteken azonban a heti átlaga alatt teljesített a fiataloknál és kikapott az Exatlon Hungarytől – a többi napon azonban megverte a sportműsort. A TV2 nagyszabású realityje stabil nézettséget produkál mindkét korosztályban, és egy-egy félórás idősávra képes volt megelőzi a Fókuszt és a Barátok köztöt is. Az RTL Klub veterán napi sorozata hétfőn, csütörtökön és pénteken hozta a múlt héten a legjobb eredményeit, a többi napon a csatorna esti átlagánál gyengébben teljesített.

Drága örökösök (fotó: RTL Klub)

A Drága örökösök mindkét korosztályban továbbra is a hétköznap esték legnézettebb műsora, és a heti összesítésben is előkelő helyen szerepel a toplistán: teljes lakosságban a második, 18-49-ben a harmadik pozíciót szerezte meg. A Pénzt vagy éveket!, a TV2-n késő esténként látható celebes vetélkedő nem tartja meg az előtte jó nézettséget hozó Exatlon számait és a fiatalok körében gyengén is teljesít, de teljesben nem sokkal van lemaradva a vele egyszerre futó RTL Klubos műsoroktól, az Alvilág fináléját le is győzte.

Az RTL Klub késő esti, heti produkciói közül továbbra is a hétfő esténként látható Cápák között teljesít a legjobban, míg a leggyengébb számokat az Alvilág fináléja hozta a 18-49 éves nézők körében. A teljes lakosságban a legnépszerűbb tartalom a péntek esténként vetített Doktor Murphy, amely után a Showder Klub is jó nézettséget szállít a csatornának. Az Éjjel-Nappal Budapest, mely idén került át hat év után a főadóról az RTL2-re, új helyén is megtalálta a közönségét, akik ki is tartanak a széria mellett, remek eredményeket szállít a produkció.

Szombaton ismét mindent vitt A mi kis falunk, nem csak a hétvége első napját, de a teljes hetet is megnyerte. Azonban amennyire sikeres volt az RTL Klub szombaton, vasárnap alulmaradtak a nézettségi versenyben. A TV2-n ugyanis a Kellékfeleség című film kiemelkedő nézettséget hozott a 18-49-es korosztályban és nagy fölénnyel, 8 százalékpontos különbséggel nyerték az estét.

A múlt héten jelentősen lecsökkent az RTL Klub és a TV2 18-49-ben, főműsoridőben mért közönségaránya közti különbség, mindössze 1,1 százalékpont volt a differencia.

Hétfő:

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 247 ezer (11,4%), 18-49: 61 ezer (11,1%)
TV2: Cennet: 362 ezer (16,8%), 18-49: 44 ezer (8%)

RTL Klub: Híradó: 617 ezer (21,7%), 18-49: 139 ezer (18,1%)
TV2: Tények: 610 ezer (21,3%), 18-49: 95 ezer (12,3%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 252 ezer (7,9%), 18-49: 32 ezer (3,6%)

RTL Klub: Fókusz: 609 ezer (17,2%), 18-49: 172 ezer (16,4%)
TV2: Exatlon Hungary: 588 ezer (14,6%), 18-49: 211 ezer (15,5%)
RTL Klub: Drága örökösök: 726 ezer (17,2%), 18-49: 246 ezer (17,4%)
RTL Klub: Barátok közt: 670 ezer (16,4%), 18-49: 206 ezer (14%)

RTLII: Éjjel-Nappal Budapest: 214 ezer (6,5%), 18-49: 87 ezer (6,9%)
RTL Klub
: Cápák között: 293 ezer (10,3%), 18-49: 126 ezer (11%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 224 ezer (8,1%), 18-49: 79 ezer (7%)
RTL Klub: Isten veled, Magyarország: 178 ezer (10,6%), 18-49: 65 ezer (9,1%)
TV2: Kémek a szomszédban: 69 ezer (5,7%), 18-49: 38 ezer (7,2%)

Kedd:

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 232 ezer (10,6%), 18-49: 50 ezer (8,9%)
TV2: Cennet: 427 ezer (19,6%), 18-49: 56 ezer (10%)

RTL Klub: Híradó: 578 ezer (20%), 18-49: 121 ezer (15,2%)
TV2: Tények: 664 ezer (22,8%), 18-49: 133 ezer (16,5%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 261 ezer (8,1%), 18-49: 23 ezer (2,5%)

RTL Klub: Fókusz: 653 ezer (18,1%), 18-49: 206 ezer (19%)
TV2: Exatlon Hungary: 557 ezer (13,6%), 18-49: 179 ezer (13,3%)
RTL Klub: Drága örökösök: 808 ezer (19,1%), 18-49: 270 ezer (19,5%)
RTL Klub: Barátok közt: 674 ezer (16,4%), 18-49: 176 ezer (12%)

RTL Klub: Alvilág 1×08: 237 ezer (7,8%), 18-49: 76 ezer (6,4%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 244 ezer (7,8%), 18-49: 58 ezer (4,8%)
RTL Klub: Házon kívül: 193 ezer (9%), 18-49: 83 ezer (9,2%)
TV2: Columbo (ism.): 93 ezer (6,9%), 18-49: 31 ezer (5,4%)
RTL Klub: XXI. Század: 108 ezer (6,9%), 18-49: 37 ezer (5,7%)

Szerda:

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 217 ezer (10,4%), 18-49: 42 ezer (7,9%)
TV2: Cennet: 376 ezer (18,1%), 18-49: 47 ezer (8,9%)

RTL Klub: Híradó: 677 ezer (22,6%), 18-49: 173 ezer (20%)
TV2: Tények: 665 ezer (22%), 18-49: 139 ezer (15,9%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 254 ezer (7,5%), 18-49: 31 ezer (3,1%)

RTL Klub: Fókusz: 658 ezer (17,4%), 18-49: 189 ezer (16,6%)
TV2: Exatlon Hungary: 602 ezer (14,4%), 18-49: 216 ezer (15,7%)
RTL Klub: Drága örökösök: 775 ezer (17,9%), 18-49: 245 ezer (17,4%)
RTL Klub: Barátok közt: 688 ezer (16,3%), 18-49: 192 ezer (13%)
M4 Sport: UEFA Bajnokok ligája: Manchester United – FC Barcelona: 385 ezer (10,7%), 18-49: 148 ezer (11,1%)

RTL Klub: Toplista: 253 ezer (8%), 18-49: 97 ezer (7,8%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 219 ezer (7,8%), 18-49: 62 ezer (5,5%)
TV2: Columbo (ism.): 95 ezer (8%), 18-49: 32 ezer (6,5%)

Csütörtök:

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 221 ezer (9,4%), 18-49: 37 ezer (5,9%)
TV2: Cennet: 396 ezer (16,7%), 18-49: 56 ezer (9%)

RTL Klub: Híradó: 672 ezer (21%), 18-49: 171 ezer (18,2%)
TV2: Tények: 669 ezer (20,7%), 18-49: 119 ezer (12,6%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 258 ezer (7,2%), 18-49: 23 ezer (2,1%)

RTL Klub: Fókusz: 719 ezer (18,5%), 18-49: 210 ezer (17,3%)
TV2: Exatlon Hungary: 609 ezer (14,7%), 18-49: 208 ezer (15,3%)
RTL Klub: Drága örökösök: 778 ezer (18,3%), 18-49: 235 ezer (16,9%)
RTL Klub: Barátok közt: 725 ezer (17,8%), 18-49: 209 ezer (14,9%)

RTL Klub: Gyertek át!: 268 ezer (9%), 18-49: 108 ezer (9,3%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 239 ezer (8,5%), 18-49: 78 ezer (7,1%)
RTL Klub: Privát kopók 2×04: 110 ezer (6,2%), 18-49: 24 ezer (3,3%)
TV2: Columbo (ism.): 90 ezer (6,5%), 18-49: 43 ezer (7,5%)

Péntek:

RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 229 ezer (9,2%), 18-49: 47 ezer (6,6%)
TV2: Cennet: 416 ezer (16,6%), 18-49: 64 ezer (9%)

RTL Klub: Híradó: 691 ezer (21,4%), 18-49: 164 ezer (18,1%)
TV2: Tények: 695 ezer (21,4%), 18-49: 133 ezer (14,6%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 238 ezer (6,9%), 18-49: 17 ezer (1,7%)

RTL Klub: Fókusz: 657 ezer (17,4%), 18-49: 162 ezer (14,5%)
TV2: Exatlon Hungary: 624 ezer (15,1%), 18-49: 221 ezer (16,2%)
RTL Klub: Drága örökösök: 778 ezer (18,2%), 18-49: 244 ezer (17,4%)
RTL Klub: Barátok közt: 701 ezer (16,8%), 18-49: 222 ezer (15%)

RTL Klub: Doktor Murphy 2×11: 358 ezer (10,8%), 18-49: 135 ezer (10,4%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 270 ezer (8,7%), 18-49: 84 ezer (6,8%)
RTL Klub: Showder Klub: 200 ezer (9%), 18-49: 87 ezer (9%)
TV2: Szex, barátság, telefon: 98 ezer (6,3%), 18-49: 47 ezer (6,8%)

Szombat:

TV2: Alex felügyelő: 240 ezer (8,5%), 18-49: 41 ezer (4,3%)
Duna TV: Gasztroangyal: 271 ezer (9,4%), 18-49: 22 ezer (2,4%)

RTL Klub: Híradó: 544 ezer (15,8%), 18-49: 141 ezer (12,5%)
TV2: Tények: 638 ezer (18,7%), 18-49: 133 ezer (11,8%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 324 ezer (8,8%), 18-49: 25 ezer (2,1%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 565 ezer (14,7%), 18-49: 177 ezer (14,2%)
TV2: Johnny English újratöltve: 241 ezer (6%), 18-49: 99 ezer (7,3%)
Duna TV: Csak színház és más semmi 4×07: 129 ezer (3,1%), 18-49: 14 ezer (1,1%)
RTL Klub: A mi kis falunk 3×09: 865 ezer (20,3%), 18-49: 353 ezer (23,7%)
Duna TV: Cseppben az élet 1×04: 195 ezer (4,6%), 18-49: 5 ezer (0,4%)

RTL Klub: Csúcsformában 2.: 346 ezer (10%), 18-49: 163 ezer (11,5%)
TV2: James Bond – Spectre: 166 ezer (5,6%), 18-49: 76 ezer (6,1%)
Duna TV: V. Henrik: 40 ezer (1,3%), 18-49: 1 ezer (0,1%)

Vasárnap:

M4 Sport: Forma-1 Kínai Nagydíj: 379 ezer (22,7%), 18-49: 143 ezer (23,2%)

TV2: Alex felügyelő: 220 ezer (7,4%), 18-49: 36 ezer (3,6%)
Duna TV: Borbás Marcsi szakácskönyve: 205 ezer (6,7%), 18-49: 26 ezer (2,6%)

RTL Klub: Híradó: 637 ezer (18,1%), 18-49: 186 ezer (15,8%)
TV2: Tények: 629 ezer (18%), 18-49: 144 ezer (12,4%)
Duna TV: Szeretünk,doki!: 119 ezer (3%), 18-49: 4 ezer (0,3%)

RTL Klub: Csillagok háborúja 6.: 304 ezer (6,9%), 18-49: 127 ezer (7,9%)
TV2: Kellékfeleség: 638 ezer (14,3%), 18-49: 299 ezer (18,7%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 245 ezer (5,4%), 18-49: 11 ezer (0,7%)
Duna TV: Családi kör: 128 ezer (3,1%), 18-49: 16 ezer (1%)
TV2: Harcban élve: 276 ezer (8,9%), 18-49: 126 ezer (9,6%)
RTL Klub: Terhes társaság: 99 ezer (3,9%), 18-49: 52 ezer (4,6%)

Kiemelt kép: TV2