(Az előző heti eredmények.) Tovább javult a Bezár a bazár! nézettsége, és nem csak a teljes lakosságban, hanem a reklámozóknak fontos 18-49 éves korosztályban is legyőzi az RTL Klub már-már veteránnak számító gasztrorealityjét, A Konyhafőnököt. Az M4 Sporton tarolt a foci és a Forma-1 közvetítése is, a hetet azonban magabiztosan nyerte A mi kis falunk.
A hét elején kiemelkedő nézettséget hozott a Cennet, a hamarosan véget érő török sorozatra egyre többen kíváncsiak, a finálé hetében vélhetően még magasabb eredményeket produkál majd. A vele egy időben látható Elif – A szeretet útján már kevésbé mondható sikeresnek, szinte minden nap kikapott a TV2-s szériától, ám ennek ellenére szünet nélkül érkezik belőle a legújabb, sorban harmadik évad. A Duna török produkciója, a Sorsok útvesztője hetek óta ugyanazon a szinten teljesít, ami például a korábbi Végtelen szerelmhez képest jóval alacsonyabb, azonban a Sorsok jelenleg a köztévé főadójának magasan legnézettebb hétköznap esti műsora.
A Tények a teljes lakosságban hétből ötször verte az RTL Híradót, míg a 18 és 49 év közötti nézők körében ugyanilyen arányban nyert az RTL-es híradás. Harmadik hete látható a TV2-n a Bezár a bazár!, a tavaly tavasszal nagy sikerrel bemutatott gameshow, amelynek új évada elsőre csak közepesen teljesített, azonban folyamatosan javulnak a műsor eredményei. A Majka és Till Attila vezette vetélkedő mindkét korosztályban kiemelkedő nézettséget hozott a múlt héten: a teljes lakosságban a hét minden napján legyőzték A Konyhafőnököt, a reklámozóknak fontos 18-49 évesek körében pedig négyszer értek el magasabb számokat a közös idősávban. A Bazár átlagos közönségaránya 13,7%-ról 14,6%-ra nőtt a második hétre, a harmadikra pedig 16,5%-ra javítottak. A Konyhafőnök eközben csak közepesen teljesít, emiatt a fél tízkor kezdődő Barátok közt sem hoz kiemelkedően. A szappanopera hétfőn, kedden és szerdán régen látott gyenge nézettséget ért el 18-49-ben.

A Liverpool győzelmét is sokan figyelték a tévében (fotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
Azonban hiába nézik sokan a Bezár a bazár! adásait, A Bank ebből nem tud profitálni, és az esetek többségében ki is kap A Konyhafőnök második felétől, valamint a Barátok közttől. Stohl András vetélkedője volt, hogy 6-8 százalékponttal is alacsonyabb közönségarányt produkált, mint a felvezetőműsora. Ennél is rosszabb eredményeket szállít a késő esténként látható Pénzt vagy éveket!, bár Kasza Tibor műsora nézettebb volt a Toplistánál, és a tavalyi nyár sikersorozatánál, a Doktor Murphynél, amelyet nem első ízben győz már le a tévézőkért folytatott versenyben. Teljes lakosságban jól tartotta magát az RTL Klub új realityje, a Főnök inkognitóban, 18-49-ben azonban 4 százalékpontot csökkent. Gyengén teljesít a Magnum című amerikai sorozat és a Toplista is, azonban meglepően remek számokat ért el a fiatal felnőttek körében a Gyertek át! legutóbbi adása.
A közmédia főadóján a saját gyártású produkciók rémesen teljesítenek. A Kamara Virtuózok és az Egynyári kaland utolsó évada hatalmas bukás, de katasztrofális nézettséget hoz a Fábry, a Honfoglaló és a délutánonként jelentkező női beszélgetős műsor, a Ridikül is. A Borbás Marcsi vezette Gasztroangyal, a lottósorsolást közvetítő SzerencseSzombat, valamint az egykoron milliós nézőtáborral büszkélkedő, ma már csak ötödannyi nézőt elérő Magyarország, szeretlek! hoz értékelhető nézettséget. Az M4 Sporton ismét tarolt a futball, kedden este félmillióan nézték, ahogy a Liverpool bejut a Bajnokok ligája döntőjébe, a meccs 18-49-ben a hét második legmagasabb nézettségét produkálta. Vasárnap pedig parádés számokat szállított a Forma-1 Spanyol Nagydíja, melynek már nem Szujó Zoltán volt a kommentátora.
Szombat este mindent vitt A mi kis falunk, mely a hetet is megnyerte mindkét korosztályban. Míg hétköznap átlagosan 2 százalékpont 18-49-ben esténként az RTL Klub előnye a TV2-vel szemben, szombaton a pajkaszegi történetnek köszönhetően 11 százalékponttal verték a konkurenciát. A vasárnapot azonban a TV2 zsebelte be, az RTL-en gyengén teljesített a nagy Marvel-láz ellenére a Vasember harmadik része, mely kikapott a Transformers: Az utolsó lovagtól. A hét utolsó napjának kora estéjén sokan voltak kíváncsiak még a női kézilabdára is.
Hétfő
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 240 ezer (8,5%), 18-49: 43 ezer (5,9%)
TV2: Cennet: 457 ezer (16,2%), 18-49: 72 ezer (9,7%)
RTL Klub: Híradó: 763 ezer (21,7%), 18-49: 179 ezer (17,9%)
TV2: Tények: 802 ezer (23%), 18-49: 146 ezer (14,9%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 277 ezer (7,3%), 18-49: 26 ezer (2,3%)
RTL Klub: Fókusz: 653 ezer (16,3%), 18-49: 181 ezer (14,6%)
TV2: Bezár a bazár!: 713 ezer (16,8%), 18-49: 212 ezer (15,5%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 617 ezer (14,2%), 18-49: 214 ezer (14,6%)
TV2: A Bank: 564 ezer (13,5%), 18-49: 173 ezer (11,4%)
RTL Klub: Barátok közt: 616 ezer (15,8%), 18-49: 173 ezer (11,8%)
RTL Klub: Főnök inkognitóban 1×02: 420 ezer (14,5%), 18-49: 130 ezer (11,4%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 280 ezer (9,7%), 18-49: 95 ezer (8,4%)
TV2: Magánnyomozók (ism.): 135 ezer (9,1%), 18-49: 43 ezer (7,2%)
Kedd
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 233 ezer (9,7%), 18-49: 48 ezer (7,6%)
TV2: Cennet: 460 ezer (19,2%), 18-49: 67 ezer (10,6%)
RTL Klub: Híradó: 677 ezer (21,9%), 18-49: 161 ezer (18,7%)
TV2: Tények: 759 ezer (24,7%), 18-49: 115 ezer (13,5%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 251 ezer (7,4%), 18-49: 22 ezer (2,2%)
RTL Klub: Fókusz: 568 ezer (15,7%), 18-49: 175 ezer (16,3%)
TV2: Bezár a bazár!: 695 ezer (17,6%), 18-49: 207 ezer (17,1%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 605 ezer (14,5%), 18-49: 216 ezer (15,8%)
M4 Sport: UEFA-bajnokok ligája: Liverpool – Barcelona: 501 ezer (13,6%), 18-49: 229 (16,6%)
TV2: A Bank: 506 ezer (12,1%), 18-49: 128 ezer (8,7%)
RTL Klub: Barátok közt: 559 ezer (14,2%), 18-49: 146 ezer (10,2%)
RTL Klub: Magnum 1×04: 242 ezer (8,3%), 18-49: 90 ezer (7,7%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 265 ezer (9%), 18-49: 75 ezer (6,4%)
RTL Klub: Házon kívül: 210 ezer (11,3%), 18-49: 54 ezer (7,3%)
TV2: Magánnyomozók (ism.): 102 ezer (6,9%), 18-49: 41 ezer (7,1%)
Szerda
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 223 ezer (10,7%), 18-49: 41 ezer (7,9%)
TV2: Cennet: 411 ezer (19,7%), 18-49: 64 ezer (12,2%)
RTL Klub: Híradó: 587 ezer (21,2%), 18-49: 123 ezer (16,3%)
TV2: Tények: 658 ezer (24%), 18-49: 136 ezer (18,2%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 258 ezer (8,4%), 18-49: 26 ezer (3%)
RTL Klub: Fókusz: 531 ezer (16,1%), 18-49: 131 ezer (13,8%)
TV2: Bezár a bazár!: 689 ezer (18,2%), 18-49: 184 ezer (16%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 594 ezer (14,6%), 18-49: 197 ezer (15%)
TV2: A Bank: 494 ezer (12,1%), 18-49: 145 ezer (10,1%)
RTL Klub: Barátok közt: 560 ezer (14,8%), 18-49: 152 ezer (10,9%)
RTL Klub: Toplista: 234 ezer (9,1%), 18-49: 63 ezer (6,1%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 266 ezer (9,4%), 18-49: 74 ezer (6,6%)
TV2: Magánnyomozók (ism.): 129 ezer (8,7%), 18-49: 40 ezer (6,4%)
Csütörtök
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 250 ezer (9,5%), 18-49: 62 ezer (8,5%)
TV2: Cennet: 423 ezer (16,%), 18-49: 61 ezer (8,4%)
RTL Klub: Híradó: 630 ezer (19,1%), 18-49: 155 ezer (16,3%)
TV2: Tények: 775 ezer (23,6%), 18-49: 157 ezer (16,8%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 264 ezer (7,4%), 18-49: 22 ezer (2,2%)
RTL Klub: Fókusz: 578 ezer (15,5%), 18-49: 187 ezer (16,3%)
TV2: Bezár a bazár!: 727 ezer (18,2%), 18-49: 188 ezer (15,5%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 624 ezer (15,2%), 18-49: 219 ezer (16,7%)
TV2: A Bank: 518 ezer (13%), 18-49: 126 ezer (9,1%)
RTL Klub: Barátok közt: 581 ezer (15,9%), 18-49: 183 ezer (13,4%)
RTL Klub: Gyertek át!: 294 ezer (11,8%), 18-49: 126 ezer (12,3%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 268 ezer (9,7%), 18-49: 67 ezer (6,1%)
TV2: Magánnyomozók (ism.): 119 ezer (7,3%), 18-49: 41 ezer (5,9%)
Péntek
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 206 ezer (9,9%), 18-49: 41 ezer (7,9%)
TV2: Cennet: 403 ezer (19,2%), 18-49: 69 ezer (13,1%)
RTL Klub: Híradó: 623 ezer (23%), 18-49: 147 ezer (20,4%)
TV2: Tények: 623 ezer (23,2%), 18-49: 110 ezer (15,5%)
Duna TV: Sorsok útvesztője: 254 ezer (8,4%), 18-49: 18 ezer (2,2%)
RTL Klub: Fókusz: 508 ezer (15,8%), 18-49: 148 ezer (16,9%)
TV2: Bezár a bazár!: 712 ezer (19,7%), 18-49: 190 ezer (18,5%)
RTL Klub: A Konyhafőnök: 570 ezer (14,8%), 18-49: 204 ezer (17,5%)
TV2: A Bank: 518 ezer (13,4%), 18-49: 141 ezer (10,9%)
RTL Klub: Barátok közt: 567 ezer (15,4%), 18-49: 171 ezer (13,3%)
RTL Klub: Doktor Murphy 2×14: 269 ezer (9,7%), 18-49: 98 ezer (8,8%)
TV2: Pénzt vagy éveket: 314 ezer (11%), 18-49: 107 ezer (9,4%)
TV2: Magánnyomozók (ism.): 119 ezer (7,2%), 18-49: 36 ezer (5,1%)
Szombat
TV2: Alex felügyelő: 237 ezer (10,8%), 18-49: 50 ezer (7,2%)
Duna TV: Gasztroangyal: 251 ezer (11,4%), 18-49: 21 ezer (3,1%)
RTL Klub: Híradó: 464 ezer (17,5%), 18-49: 119 ezer (15,2%)
TV2: Tények: 560 ezer (21,3%), 18-49: 90 ezer (11,7%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 240 ezer (8%), 18-49: 26 ezer (3%)
RTL Klub: Fókusz Plusz: 486 ezer (14,7%), 18-49: 160 ezer (15,6%)
TV2: Kettőn áll a vásár: 377 ezer (10,54%), 18-49: 76 ezer (6,4%)
Duna TV: Egynyári kaland 4×03: 89 ezer (2,5%), 18-49: 16 ezer (1,4%)
RTL Klub: A mi kis falunk 3×13: 847 ezer (21,7%), 18-49: 359 ezer (26,6%)
Duna TV: Virágbolti rejtélyek: 108 ezer (2,8%), 18-49: 18 ezer (1,3%)
RTL Klub: Vakáció: 350 ezer (10,3%), 18-49: 158 ezer (11,6%)
TV2: A szállító 3.: 245 ezer (7,4%), 18-49: 69 ezer (5,1%)
Vasárnap
M4 Sport: Forma-1 Spanyol Nagydíj: 424 ezer (16,4%), 18-49: 191 (20,8%)
Duna TV: Borbás Marcsi szakácskönyve: 200 ezer (7,1%), 18-49: 11 ezer (1,2%)
Sport1: Női EHF-bajnokok ligája döntő: Győri Audi ETO – Rosztov-Don: 317 ezer (8,6%), 18-49: 105 ezer (8,3%)
RTL Klub: Híradó: 684 ezer (19,9%), 18-49: 215 ezer (18,5%)
TV2: Tények: 616 ezer (18%), 18-49: 130 ezer (11,2%)
RTL Klub: Vasember 3.: 254 ezer (6,1%), 18-49: 129 ezer (8,7%)
TV2: Transformers: Az utolsó lovag: 307 ezer (7,4%), 18-49: 177 ezer (11,9%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 215 ezer (5,1%), 18-49: 16 ezer (1,1%)
RTL Klub: Förtelmes főnökök 2.: 122 ezer (4,8%), 18-49: 74 ezer (6,9%)
TV2: Fák jú tanár úr!: 129 ezer (%), 18-49: 66 ezer (7,3%)
Kiemelt kép: Pillanat a Bezár a bazár! adásából (fotó: TV2)