Nemes Jeles László nevét azonnal egy világ jegyezte meg, amikor 2016-ban debütált első nagyjátékfilmje, a Saul fia. A kritikai, nézői, bevételi és fesztivál sikerek után a második mozijával, a Napszálltával már sajnos nem sikerült ugyanezt a bravúrt behúznia, ám továbbra is egy végtelenül profi filmkészítőről beszélhetünk. Pontosan emiatt várják az emberek máris nagy kíváncsisággal legújabb alkotását, annak ellenére is, hogy még pusztán a filmterv-fejlesztés egyik kezdeti szakaszában van.
Az egyelőre csak Az árva címre keresztelt filmmel kapcsolatban még közel semmit sem árultak el; nem tudni, miről fog szólni vagy hogy mely színészeket szemelték ki a főbb szerepekre. Mindössze annyi köztudott, hogy Nemes Jeles a Saul fia és a Napszállta után ismét ugyanazzal a stábbal fog dolgozni (a forgatókönyvet újfent Clara Royerrel fogja együtt jegyezni). A Nemzeti Filmintézet pedig még tavaly októberben egy hétmillió forintos támogatást szavazott meg a forgatókönyv véglegesítésére, az alkotók jelenleg is ezen dolgoznak.
Kiemelt kép: Jakab Juli, Nemes Jeles László a Napszállta bemutatóján (Fotó: 444)