Greta Gerwig túl hosszú ideig volt az az egyébként rendkívül csinos nő, aki férje, Noah Baumbach filmjeiben (Frances Ha, Házassági történet) szerepelt vagy fő- vagy mellékszereplőként, forgatókönyvíróként. Aztán a 2017-es Lady Birddel mutatta meg csak igazán, hogy a rendezés is a kisujjában van, hiszen Saoirse Ronannel a fedélzeten egy olyan mély, de egyben hétköznapi drámát mutatott meg nekünk, amelyhez mindenki hozzá tudott szólni valamilyen úton-módon. Gerwig legújabb rendezése, a Louisa May Alcott azonos című regényén alapuló Kisasszonyok pedig ma került a hazai mozikba.

Gerwignek nem volt éppen könnyű dolga ezzel az adaptációval, hiszen szó mi szó, a most debütáló film lesz egyenesen a nyolcadik feldolgozás, így sokakban felmerült a kérdés az új adaptáció létjogosultságát illetően. Ám az előzetes kritikák alapján mégis sikerült megtalálni azt az utat, amely habár ismerős, mégis ezzel a modern kori köntössel felöltöztetve másnak hat. A történet szerint a March család lányainak mindennapjaiba látogatunk el, akik mind-mind más irányban szeretnék elképzelni az életüket. Az egyik színész, a másik zenész, a harmadik festő, a negyedik pedig író szeretne lenni, és ezeket a hőn áhított célokat két külön életszakaszban láthatjuk: egyszer a jelenben, másszor pedig hét évvel később. A fantasztikus színészek (Saoirse Ronan, Emma Watson, Florence Pugh, Laura Dern, Meryl Streep) mellett pedig Gerwig eléri azt, hogy filmje úgy szóljon a nők helyzetéről, hogy közben nem tolja a néző arcába a feminizmus alaptéziseit. A Kisasszonyok egy kivételes alkotás, mely az egész családnak örömteli és szívmelengető pillanatokat okozhat.

Kiemelt kép: Eliza Scanlen, Saoirse Ronan, Emma Watson, Florence Pugh – Kisasszonyok (Fotó: Fort Worth Weekly)