2014-ben indult a magyar komolyzenei tehetségkutató showműsor, a Virtuózok, melyben fiatalok egyéniben mutathatták meg tudásukat a klasszikus zene terén. A tehetségkutatóból az elmúlt öt évben négy évad készült, és a versenyzők számos koncertet adtak országszerte, és felléphettek a világ rangos koncerttermeiben is. Az idei új szezon azonban más lesz, mint a korábbiak, az ötödik Virtuózokban ugyanis nem szólisták, hanem hangszeres formációk állnak színpadra.
A Kamara Virtuózok első adása május 3-án, pénteken 19 óra 30 perckor lesz látható a Duna Televízión. Akárcsak a korábbi évadokban, idén is három kategóriában hirdetnek majd győztest, akiket a Miklósa Erika, Dr. Batta András, Kesselyák Gergely, Balázs János és Várdai István alkotta zsűri választ majd ki. A tehetségkutatáson és a klasszikus zene megismertetésén és megszerettetésén túl a műsor az együtt-zenélés örömét és közösségformáló erejét kívánja átadni a nézőknek. A Kamara Virtuózok két házigazdája Morvai Noémi és Bősze Ádám lesznek.
Kiemelt kép: A Virtuózok 2018-as évadának zsűrije (fotó: MTVA)