Végre mozikba került az Így vagy tökéletes, Varsics Péter debütáló alkotása, ami az egyszerűségével és nagy szívével a lehető legtökéletesebben tudja lezárni ezt a nyarat. Az első előzetes már tavaly októberben megjelent, a szerencsésebbek pedig már június végén beülhettek erre a romantikus vígjátékra, hiszen látható volt az idei Magyar Mozgókép Filmfesztiválon. (Ahol egyébiránt egy díjjal tért haza, hiszen az elsőfilmes rendezők kategóriájában Varsics Péternek ítélték oda az elismerést.) Mától pedig bárki befizethet erre a szerelmi történetre, ami bővelkedik meglepetésekben.

A történet két regényíróról szól, Katáról (Béres Márta) és Andrásról (Fekete Ernő), illetve a kettejük nem éppen romantikusnak beállított kapcsolatáról. Ugyanis a nő a legújabb regényével hatalmas sikert arat, a férfi viszont írói válságban szenved, ami nagyban betudható annak, hogy egy marketinges reklámcég kreatív igazgatója (ami kizsigereli az írói ambícióit). Ám miután a média felkapja kettőjüket, András ezt egy ugródeszkának látja, ami a hőn áhított nagy siker ajtajához vezethet. Így egy se veled – se nélküled kapcsolat alakul ki közöttük. A két főszereplő mellett olyan színészeket csíphetünk el ebben a habkönnyű szórakoztató vígjátékban, mint Lengyel Tamás, Trokán Nóra, Hegedűs D. Géza vagy éppen Thuróczy Szabolcs. Az Így vagy tökéletes mától nézhető a hazai mozikban.

Kiemelt kép: Fekete Ernő, Béres Márta – Így vagy tökéletes (Fotó: 24.hu)