Bergendy Péter Post Mortem filmjét már a megjelenése előtt piedesztálra emelték, díjat díjra halmozott és egyik filmfesztivál versenyprogramjáról azonnal a másikra hívták meg. Kevés magyar film kapott ekkora visszhangot az utóbbi években, főleg annak fényében, hogy egy horrorfilmről beszélhetünk. (Ezzel kapcsolatban érdemes azt megjegyezni, hogy nem a Post Mortem a legelső magyar horror, hiszen kis kutakodás és keresgélés után belefuthatunk számos műfajban érintett rövid- és játékfilmbe is egyaránt, mint például A martfűi rémbe, A pincébe vagy éppen a Gingerclown-ba, valóban az első nagy költségvetésű magyar horror.) A minap pedig már mi, nézők is megbizonyosodhatunk arról, hogy jogos volt-e ez az egész dicsőítő éra, hiszen végre mozikba került a film.

Eredetileg tavaly év elején, januárban lett volna a betervezett, hivatalos premier, de mintegy megérezvén a koronavírus-járvány beköszöntét, még annak előszelekor elhalasztották a megjelenést. Sokáig nem is kapott újabb bemutatódátumot a szakmában látott rengeteg halasztás révén, egészen mostanáig. A hallottakat lefényképező, majd egy kísértetekkel és különféle természetfeletti entitásokkal magát szembe találó Thomas (Klem Viktor alakításában) történetét most már a mozik vásznain élhetjük át. A filmben kisebb-nagyobb szerepek erejéig olyan színészeket láthatunk viszont, mint Hais Fruzsina, Anger Zsolt, Schell Judit, Kiss Diána Magdolna, Hámori Gabriella vagy éppen Reviczky Gábor. A Post Mortem mától, október 28-tól érhető el a hazai mozikban.

Kiemelt kép: Klem Viktor – Post Mortem (Fotó: Hungary Today)