Aki akár csak egy kicsit is konyít a filmművészethez, az jól tudja, hogy 1982-ben Szabó István filmje, a Mephisto elnyerte a Legjobb idegennyelvű film díját az Oscaron. Habár nem ez volt az első magyar Oscar (emlékezzünk csak Rofusz Ferenc A légy című kisfilmjére ’81-ből vagy éppen a Casablanca magyar rendezőjére, Kertész Mihályra ’42-ből), azonban ez nevezhető az első igazi nagy hazai sikernek a filmek terén. Azóta persze a Saul fia vagy a Mindenki is az aranyozott papírnehezékkel tért haza, és reméljük, hogy ez még hosszú évekig így fog folytatódni. Szabó István a Mephisto óta rendezett még említésre méltó filmeket (A napfény íze, Találkozás Vénusszal vagy éppen Az ajtó), de a Zárójelentés egy újabb színfolt lehet a karrierjében.

A történet szerint Stephanus professzort idős kora révén nyugdíjazzák, emiatt hazatér szülőfalujába. Habár továbbra sem hagyja abba a praxisát, ezzel segítve a falu lakosain kisebb-nagyobb gondokkal, ámde hamar rá kell döbbennie, hogy a modern kori politika és annak a hétköznapi egyénre gyakorolt hatásai nem engedik, hogy boldogan merüljön el a gyerekkori nosztalgiájában. A főszerepet az a Klaus Maria Brandauer játssza, akivel Szabó már a Mephistót is készítette, így kettejüknek nem volt idegen a forgatás. Mellette feltűnik még a színen Eperjes Károly, Udvaros Dorottya, Martinovics Dorina és Stohl András is. A Zárójelentést február 27-től vetítik a hazai mozik.

Kiemelt kép: Eperjes Károly, Klaus Maria Brandauer – Zárójelentés (Fotó: YouTube)