Szeptember 22-én, életének 86. évében elhunyt Sára Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr és filmrendező. Pályáját dokumentumfilmekkel kezdte, majd a hatvanas és hetvenes években egyéni látásmódjával hozzájárult a magyar filmművészet nemzetközi elismeréséhez. Első játékfilmje a Feldobott kő című önéletrajzi ihletésű alkotás volt, melynek forgatókönyvét Csoóri Sándorral és Kósa Ferenccel közösen írta. Hármójukat több évtizedes szoros munkatársi és baráti viszony fűzte egymáshoz. Egyik legismertebb közös munkájuk az 1848-as forradalom és szabadságharcról szóló nagyszabású történelmi “vízió”, a 80 huszár volt.
Sára Sándor 1993 és 2000 között a Duna Televízió elnöke volt, rendezői és operatőri munkássága, valamint a köztelevízióban eltöltött hét évének emlékére a Dunán ma este műsorváltozás lesz. A Magyarország, szeretlek! után 21:15-kor nem Az aranytó című amerikai filmdráma, hanem Sára Sándor legelső rendezése, a Feldobott kő kerül adásba. A film főhőse Pásztor Balázs (Balázsovits Lajos), egy falusi vasutas fia, aki az 50-es évek elején filmrendezői szakra jelentkezik, de mivel apját bebörtönözték, nem veszik fel a főiskolára. Földmérői állást vállal, és munkája során sok vidéket bejár, sokféle embert megismer, így ezek válnak az ő “egyetemévé”.

Sára Sándor munka közben
“Barátságot köt a hazájából idemenekült görög partizán házaspárral, Iliásszal és Irinivel. Tiszteli az egyenes jellemű Iliászt, aki éppen meg nem alkuvó természete miatt sokszor összevész a főmérnökkel. Egy alföldi tanyaközpont kialakításánál dolgoznak az erőszakos téeszesítés idején. A felbőszült tanyasiak úgy érzik, Iliász kétértelmű játékot űz velük és agyonverik az ártatlan görögöt. Balázs munkája során cigányokkal kerül össze, szemtanúja lesz, hogy a hatalom milyen megalázóan bánik velük. Évek múlva mint rendező, első filmjét a küzdelmes évek során megismert emberek emlékének szenteli” – írják még a filmről szóló ismertetőben.
A Feldobott kő után 22 óra 50 perckor a Szerelmes földrajz című dokumentumfilm-sorozat azon epizódja kerül képernyőre a Duna Televízión, amelynek középpontjában Sára Sándor áll. A 2010-ben készült, kicsivel több mint félórás adásban megismerjük a már idős operatőr-rendezőt, aki igyekszik lefoglalni magát: rengeteget olvas, zenét hallgat, bort készít és járja az erdőt, a Káli-medence tájait, fényképeket készít, eltereli a gondolatait, “de azért nemegyszer arra ébred: hát hogy lehet az, hogy valaki egyszer csak kimarad?! Mintha egy zongoraművésztől elvennék a zongoráját.”
Kiemelt kép: Jelenet a Feldobott kőből (fotó: filmarchivum.hu)