Hétről-hétre követhettük a Duna Televízión és a Duna World csatornán, ahogy magyar előadók versenyeznek egymással a zsűri és a nézők kegyeiért, A Dal döntőjébe végül nyolcan jutottak be: a Fatal Error, Rácz Gergő és Orsovai Reni, Takács Nikolas, a Tortuga, Ember Márk, a Nene, Kóbor Zsóka és Polgár Patrik és a Turbo. Közülük a zsűri tagjai pontozással választották ki a legjobb négyet. 

A versenyben maradt négy produkció (Rácz Gergő és Orsovai Reni – Mostantól, Nene – Későre jár, Turbo – Iránytű, Ember Márk – Tovább) sorsáról végül a közönség szavazhatott sms-ben, a legtöbb voksot pedig Rácz Gergő és Orsovai Reni duója kapta, így ők nyerték a 2020-as A Dalt és érdemelték ki a 75 millió forintos összértékű nyereményt, valamint felléphet a legnagyobb hazai fesztiválok, köztük a VOLT és a Strand színpadán is. „Úgy voltam vele, hogy ha a zsűri úgy dönt, hogy nem kerülünk be a legjobb négybe, akkor azt elfogadom. Így döntöttek, és kész, ezen nem izgultam különösebben. Amikor a nagyközönség szavazott, akkor már sokkal idegesebb voltam, fontos volt nekem, hogy az emberek miként látták a szereplésünket ebben a műsorban – és hogy a dal, amit korábban megszerettek, a döntőben hogy tetszett nekik. Nagyon örülök, hogy végül ilyen sokan szavaztak ránk, azért is, mert ez a dal az életemből egy kis rész, és fantasztikus, hogy másoknak is mond valamit” – mondta el az Origónak Rácz Gergő. 

Kiemelt kép: Rácz Gergő és Orsovai Reni (Fotó: MTI/Mónus Márton)