Új nemzetközi koprodukciós sorozaton dolgozik Krigler Gábor a szerb Firefly gyártócéggel közreműködésben. A magyar sorozatipar egyik legfontosabb alakja korábban az HBO Europe kreatív igazgatójaként dolgozott, az ott töltött évek alatt pedig olyan megaprodukciók vezető írója volt, mint a Társas játék, a Terápia és az Aranyélet. 2019-ben hagyta el a tévécsatornát, majd egy évvel ezelőtt megalapította saját produkciós cégét, a Joyrider Televisiont azzal a céllal, hogy nemzetközi színvonalú sorozatokat fejlesszen. Első munkája a Balaton Brigád címet viseli, melynek az Arany Medve-díjas Enyedi Ildikó lesz a vezető rendezője.
Mindemellett Krigler egy vígjáték-sorozaton is dolgozik, melynek történetét Srdjan Vuletic boszniai forgatókönyvíró írja, rendezőként pedig Danis Tanović csatlakozott a csapathoz, aki a Senkiföldje című filmjéért 2002-ben megkapta a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat. A Frust címet viselő sorozat egy küszködő íróról szól majd, aki egy csapásra szupersztárrá válik a közösségi médiában, miután véletlenül megöl egy, a környékbelieket terrorizáló, agresszív drogdílert. A sorozat forgatását jövőre kezdik el, amit egyelőre hat részre terveznek az alkotók.
Kiemelt kép: Krigler Gábor (Fotó: Business Class Magazine)