Reisz Gábor neve ma már elég ahhoz, hogy azonnal elkezdjen érdekelni minket az adott dolog, amit éppen csinál – kulturálisan értve persze. 2014-ben derült égből villámcsapásként debütált a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlannal, ami a szükségtelen általánosítás ellenére egy generáció életérzését tudta visszaadni a mozik vásznain. Rá négy évre pedig sikerült a különc stílusú formáját közel tökéletesre csiszolnia a Rossz versekkel – ezzel megteremtve az utóbbi idők két legkiemelkedőbb magyar filmjét. Pontosan emiatt várjuk szinte rögvest legújabb, bejelentett moziját, amit nem mással, mint az utánozhatatlan Jakab Julival együtt hoz tető alá.

A Dob-Klauzál sarok címre keresztelt közös filmjük egy „rendkívüli jelenségre” fog fókuszálni – ahogy azt Reisz mesélte a Film.hu-nak. Három főbb szereplője lesz és egyetlen nap alatt fog játszódni a történet. Ez az egyelőre titokzatos „rendkívüli jelenség” pedig nem csak hármójuk életét, de a környéken élőkét is meg fogja változtatni. Érdekesen hangzik, pláne abba belegondolva, hogy Reisz mit tud majd ebből kihozni pont Jakab Julival (akivel a VAN-nál már együtt dolgoztak) karöltve. Reméljük, mihamarabb hallunk majd erről a projektről.

Kiemelt kép: Reisz Gábor, Jakab Juli (Fotó: Twitter)