Nicole Kidman, az Oscar-díjas színésznő és Alejandro Amenábar, az egyik leghíresebb spanyol rendező még 2001-ben rengette meg a horror műfaját a Más világ című filmjükkel. Egy a mai napig zsigerig hatoló alkotásról beszélünk, aminek utánozhatatlan kísértetházas stílusát a lassan hömpölygő, de pontosan ezzel megvezető cselekménye és csattanója tette naggyá. Hollywood pedig elérkezettnek látta az időt, hogy egy teljesen új filmet készítsen ebből, aminek forgatása hamarosan kezdetét is veheti.
A Más világ remake-jét a Sentinent Entertainment produkciós cég hozza tető alá, akik ez idáig a 2014-es Térkép a csillagokhoz című filmet jelentették meg. Így minden bizonnyal ez a projekt lesz majd a legnagyobb dobásuk, sikerüljön az jól vagy rosszul. Melléjük csatlakozott be a Universal Pictures, akinek munkáit nem kell senkinek bemutatni. Ám elég nagy a titkolózás a remake körül, még azt sem tudni, milyen színészeket sikerült leszerződtetni a főbb szerepekre, vagy hogy egyáltalán ki is a rendező. Reméljük azért, nem egy lelketlen újrázás lesz ebből is, hanem kreatívan és igényesen nyúlnak majd az alapokhoz.
Kiemelt kép: Nicole Kidman – Más világ (Fotó: IMDb)