Az RTL Klub, az egyik legnagyobb hazai tévécsatorna a minap jelentette be sajtóközleményében, hogy milyen műsorokat küldenek majd a tévék képernyőire idén ősszel. Ezek között lesznek természetesen ismétlések, de a korábban sugározott műsorok új évadjaival is készülnek a falevelek lehullásakor – beleértve az RTL Klub és persze az RTL II tartalmait is.
Most augusztus elején startolt el A Konyhafőnök legújabb évada, amely kapcsán sokáig kérdéses volt, be tudják-e fejezni a felvételeket a járvány miatti leállást követően. Folytatódik az Álarcos éneke, 2020 tavaszának eddigi legnézettebb és legnagyobb sikert elkönyvelő showja. Az előzetes elmondások szerint az új szezon még nagyobb, még rejtélyesebb és még több titkot fog rejteni. Ezek mellett megkapja befejező évadját a Drága örökösök, az ötödik felvonással pedig még többet láthatunk majd A mi kis falunk történéseiből.
Nádai Anikó vezetésével harmadjára is műsorra kerül a Házasodna a gazda, amire kétség kívül rengetegen jelentkeztek, de nem elhanyagolható az sem, hogy a jubileumi 10. adással érkezik a Való Világ az RTL II-re. A Scherer Péter nevével fémjelzett Apatigris rajongói is fellélegezhetnek, hiszen már nem pusztán az RTL Most-on, hanem a tévében is hódítani fog idén ősszel ez a bohókás vígjátéksorozat. Ezeken kívül vissza fog térni a Nyerő Páros is Sebestyén Balázs vezetésével, akinek nyilatkozata alapján egy sokkal izgalmasabb és kreatívabb évadra számíthatunk majd.
Kiemelt kép: Sebestyén Balázs, A Konyhafőnök zsűrije, Csuja Imre (Fotó: RTL Klub)