Robert De Niro, a kétszeres Oscar-nyertes színészlegenda már a ’90-es évek elején elhatározta, hogy ő a komikus énjét is meg fogja mutatni a nagyvilágnak, így azóta látható döntően vígjátékokban is. Ez persze a rengeteg rajongó szemében bicskanyitogató döntés is volt, hiszen az olyan rendkívül gyengén szereplő alkotások, mint a Nagyfater elszabadul, A kezdő, a Last Vegas, A nagy nap vagy éppen a Szilveszter éjjel csak lerombolni látszottak a nagy ikon karrierjét. Reméljük, legújabb filmje, a Nagypapa hadművelet nem ebbe a sorba fog beállni.
A történetet a szokásos, már-már művi bagatellnek mondható alapfelállás képezi: Ed, az idős nagypapa a lányáékhoz, Sallyékhez kerül, hogy felügyelet alatt legyen. Így viszont kitúrja szobájából Petert, aki egy bosszúhadjáratot indít ellene. Ebbe pedig az idős férfi páros lábbal ugrik bele. A Nagypapa hadművelet ma került a hazai mozikba, és De Niro mellett olyan színészek bukkannak fel benne, mint Christopher Walken, Uma Thurman vagy éppen Cheech Marin.
Kiemelt kép: Robert De Niro – Nagypapa hadművelet (Fotó: Entertainment Weekly)