Az AXN november 8-án, pénteken 21 órakor kezdi el sugározni Magyarországon az idén júniusban indult új amerikai tévésorozatot, a Grand Hotel Miamit. Sokaknak csenghet ismerősen ez a cím, ugyanis 2013-ban az akkor még létező AXN White (ma Sony Max) műsorán volt látható a három évadot megélt, világszerte nagy sikerrel vetített spanyol széria, a Gran Hotel. Az 1900-as évek elején játszódó történet helyszíne egy patinás kastélyszálló, az események fókuszában pedig az ott dolgozók és az ott megszállók bonyodalmas, unalmasnak pedig semmiképpen sem mondható mindennapjai álltak.

Jelenet a Grand Hotel Miamiból (fotó: ABC Studios/Eric McCandless)

A sorozatot az AXN White után képernyőre tűzte a Duna TV is, tavaly pedig a TV2 hozta el hazánkba a Titkok szállodáját, amely a spanyol eredeti produkció mexikói feldolgozása. A Grand Hotel idén nyáron révbe ért az Egyesült Államokban is, és a kontinensen a telenovella után elkészült a sorozat újabb adaptációja. Ez debütál novemberben az AXN kínálatában, így a történet visszatért a hazai origójába. A Demián Bichir (A híd, Nancy ül a fűben) és Rosalyn Sanchez (Nyomtalanul, Született szobalányok) főszereplésével forgatott változat története azonban nem a múltban, hanem napjainkban, Miami Beach-en játszódik, a középpontban az utolsó családi tulajdonban lévő szállodával, illetve annak lakóival.

“A szálloda tulajdonosa, Santiago Mendoza (Demián Bichir), elbűvölő második feleségével, Gigivel (Roselyn Sanchez) és felnőtt gyermekeikkel él, akik bizony kiélvezik a siker hozta kényelmet. A gazdag és gyönyörű vendégek luxusban sütkérezhetnek, ám a tökéletes idill látszata mögött botrányok, növekvő adósságok és mélyen őrzött titkok rejtőznek” – áll a hivatlos ismertetőben.

A Grand Hotel Miamiból mindössze egy évad (13 rész) készült. A hazai tévépremier november 8-án 21 órakor lesz az AXN-en, és hetente két részt láthatnak majd a nézők belőle.

Kiemelt kép: Jelenet a Grand Hotel Miamiból (fotó: ABC Studios/Eric McCandless)