Április közepén számoltunk be arról, hogy a TV2 képernyőjén lesz látható Burak Özcivit és Fahriye Evcen közös sorozata, a kosztümös dráma, a Madárka. Május elején pedig az is kiderült, hogy a Madárka első része május 16-án 16 óra 30 perckor kezdődik, és a folytatás hétköznap délutánonként ugyanebben az időben kerül adásba a TV2-n, a Cennet helyén.

A sorozat főhősnője Feride, egy fiatal és törékeny lány, aki gyerekes viselkedéséről volt híres, ám tanítónő vált belőle. Sokan úgy gondolták, azért volt ilyen gyerekként, mert korán elvesztette az édesanyját, és nagynénje nevelte fel saját gyermekivel együtt. Feride és unokabátyja, Kamran civódása gyerekkoruk óta végigkíséri kapcsolatukat, azonban nem is tudják, hogy a sors talán pont emiatt szánt közös jövőt számukra.

Burak Özcivit, aki idehaza a Végtelen szerelemmel szerzett országos ismertséget, ezúttal is jól bevált hangján szól majd a nézőkhöz: Fehér Tibor szinkronizálja a Madárkában is. Partnere, Fahriye Evcen magyar hangja Györfi Anna lesz. Sok év után hallhatjuk ismét Detre Annamáriát, aki az egyik idehaza is leghíresebb sorozat a Rabszolgasors főszereplőnőjének, Isaurának kölcsönözte egykor a hangját.

A Madárka magyar változatában a török szériák rajongói jó pár ismerőst hallhatnak majd, többek között Kőszegi Ákost (Megtört szívek, Végtelen szerelem), Zámbori Somát (Az éjszaka királynője), Pánics Lillát (Cennet), Tallós Ritát (Igazgyöngy) és Kovács Nórát (A szultána, Bosszú és szerelem). A sorozat szinkronrendezője a Végtelen szerelem, a Piszkos pénz, tiszta szerelem és a Cennet magyar változatait is jegyző Nikas Dániel volt.

Burak Özçivit (Kamran) – Fehér Tibor
Fahriye Evcen (Feride) – Györfi Anna
Mehmet Özgür (Seyfettin) – Kőszegi Ákos
Elif İskender (Besime) – Detre Annamária
Ebru Helvacıoğlu (Necmiye) – Ullmann Mónika
Deniz Celiloğlu (Selim) – Zámbori Soma
Begüm Kütük Yaşaroğlu (Neriman) – Bozó Andrea
Bengü Ergin (Müjgan) – Pálfi Kata
Hilmicem Intepe (Yusuf) – Ember Márk
Hande Soral (Azelya) – Molnár Ilona
Sükrü Özyildiz (Murat) – Simon Kornél
Fındık Kurdu (Gülce) – Dolmány-Bogdányi Korinna
Güneş Hayat (Gülmisal) – Sáfár Anikó
Hülya Gülşen (Dilber) – Vándor Éva
Elif Sümbül Sert (Nuriye) – Köves Dóra
Leyla Giraud (Behice) – Gubik Petra
Alptekin Serdengeçti (Levent) – Incze József
Aslı İçözü (Aleksi nővér) – Kovács Nóra
Makbule Kurtlıyan (Matild nővér) – Tallós Rita
Pınar Çağlar Gençtürk (Münevver) – Szőlőskei Tímea
Ege Kökenli (Mari) – Andrusko Marcella
Su Kutlu (Mişel) – Pánics Lilla
Müjgan Ferhan Şensoy (Kristiyan Valez) – Szabó Luca
Nesli Yılmaz (Nebibe) – Ágoston Katalin
Sahra Verer (Nadide) – Csuha Bori
Esra Kılıç (Felike) – Ligeti Kovács Judit
Nurcan Şirin (Muzaffer) – Tamási Nikolett
Erol Aydın (Cumali) – Cs. Németh Lajos
Aliye Mutlu (Katina) – Balogh Erika
Serkan Bilgi (Çarşaf Maruf) – Jászberényi Gábor
Hande Erçel (Zahide) – Hermann Lilla
Melissa Giz Cengiz (kislány Feride) – Csikos Léda
Nehir Çağla Yaşar (tinédzser Feride) – Károlyi Lili
Tarık Bayrak (kisfiú Kamran) – Berecz Kristóf Uwe
Batuhan Sert (tinédzser Kamran) – Pál Dániel
Ceren Arslan (kislány Necmiye) – Kobela Kíra
Ceren Apaydın (tinédzser Necmiye) – Boldog Emese
További magyar hangok: Törköly Levente (Nizamettin, Feride apja), Mezei Kitty (Güzide, Feride anyja)
Kis-Horváth Zoltán (Ejder), Gosztola Adél (Müftade), Barbinek Péter (Lazar), Kajtár Róbert (Fazil), Málnai Zsuzsanna (Főnővér), Horváth Zsuzsa (Isabelle nővér), Seder Gábor (Xavier, tanító), Turóczi Izabell (Apáca), Zsurzs Kati (Ayse néni), Németh Gábor (Aziz bácsi), Makray Gábor (Isa), Balogh Anikó (Suzi asszony), Jánosi Ferenc (Vasfi), Jánosi Dávid (Sami), Zernovácz Erzsébet (Leman), Várkonyi András (Bíró), Albert Gábor (Rendőrfőnök), Gyurity István (Hayrullah), Mihályfi Balázs (Cemsit), Harmath Imre (Fettah), Csere Ágnes (Gümüs), Náray Erika (Gülce dadája), Csuha Lajos (Haci)

Főcím: Endrédi Máté
Magyar szöveg: Hanák Borbála, Szatmári Bence, Szép Veronika
Hangmérnök: Halas Péter, Héjj Gergely (felvétel), Simon Szabolcs (felvétel)
Vágó: Győrösi Gabriella, Mendre János, Papp Krisztián
Gyártásvezető: Vigvári Ágnes
Szinkronrendező: Nikas Dániel
Produkciós vezető: Jávor Barbara
Stúdió: Direct Dub Studios

Kiemelt kép: TV2