Mától elérhető a mozikban a Külön falka
A Szép alak vagy éppen az Utolsó hívás rövidfilmek ünnepelt rendezője, Kis Hajni első, egész estés debütálása végre elérhető a
A Szép alak vagy éppen az Utolsó hívás rövidfilmek ünnepelt rendezője, Kis Hajni első, egész estés debütálása végre elérhető a
Az idei, szám szerint a 17. CineFest (vagyis a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál) hivatalos programja kapcsán annyit osztottak meg velünk a
A Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, vagyis ismertebb nevén a CineFestet idén is megrendezik, és hasonlóan az elmúlt évekhez (kivéve a koronavírus-járvány
Június végén számoltunk be arról az örömhírről, hogy az elsőfilmes Kis Hajni alkotását, a Külön falkát egy berlini ügynökség karolta
Kis Hajni – a Last Call vagy éppen a Szép alak rendezője – első egész estés filmje, a Külön falka
A Nemzeti Filmintézet kihirdette a Filmszakmai Döntőbizottság legfrissebb határozatát, melyben arról döntöttek, hogy mely forgatókönyvötleteket kívánják támogatni. Többek között elfogadták
A Filmhu beszámolója szerint a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál keretein belül díjazták Kis Hajni, az eddig két rövidfilmmel büszkélkedhető rendező
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.