Jövőre is megrendezi nagyszabású zenés showműsorát az MTVA, azonban hatalmas meglepetésre A Dal győztes produkciójának díja most első alkalommal nem az Eurovíziós indulás lesz. Ugyanis úgy tűnik, tíz év után ismét nem vesz részt Magyarország az összeurópai fesztiválon, amelyen ugyan idén nem sikerült a döntőbe jutni, de az elmúlt években több szép eredményt is felmutathattak a hazai indulók. ByeAlex a tizedik, Pápai Joci a nyolcadik, Kállay-Saunders András pedig az ötödik pozíciót szerezte meg a fináléban. Ennél jobb helyezést Bayer Friderika tudhat csak magáénak, ő 1994-ben a negyedik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon.
2020-ban azonban lehet, hogy magyar induló nélkül rendezik meg a versenyt – legalábbis ha indítunk valakit, azt nem A Dal folyamán választjuk ki. “A műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül” – írják a hivatalos közleményben.

Az Eurovíziós Dalfesztivál 2019-es és 2018-as győztese (fotó: timesofisrael.com)
Az énekesek, együttesek november 22. (péntek) éjfélig jelentkezhetnek A Dal 2020-ba olyan dalokkal, amelyek 2019. március 1. után jelentek meg. Külön kikötés, hogy a dalok kizárólag magyar nyelvűek lehetnek. Jelentkezni a www.adal.hu oldalon lehet, ahol minden további részletet és időpontot megtalálhatnak a zenei formációk. A showműsor első adása 2020. január 18-án, szombaton lesz látható, a finálét pedig március 7-én rendezik meg a Duna TV-n. Azt egyelőre nem tudni, kik lesznek a megújult A Dal zsűritagjai és műsorvezetői, illetve az sem ismert még, hogy indul-e a magyar közmédia az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelynek helyszíne jövőre Hollandia lesz.
Kiemelt kép: Pápai Joci, a 2017-es és 2019-es magyar induló (fotó: Kaszner Nikolett)