Augusztus 26-án indította el első őszi műsorait a TV2. A csatorna két napi saját gyártású produkcióval, az Ázsia Expressz új évadával, valamint egy vadonatúj vetélkedővel tölti ki hétköznap estéit. A hétfői és keddi adatok azt mutatták, a nézők nagyon is kíváncsiak a távoli országban, egy “forint” nélkül utazgató celebekre, és a TV2 így könnyen meg is nyerte mindkét estét azzal az RTL Klubbal szemben, amely csak szeptember 2-án gyújtja be az őszi rakétákat. Csütörtökön este azonban olyasmi történt, amire talán senki sem számított.
Az Ázsia Expressz eredményei már szerdán visszaestek (14,8%-ra), ám a műsor akkor is jó nézettséget hozott, és csak pillanatnyi megingásnak tűnt a korábbihoz képest 2-3 százalékponttal alacsonyabb érték. Csütörtökön este azonban döbbenetes mértékben leesett az Ázsia közönségaránya a reklámozóknak fontos 18-49 évesek körében, és a reality csupán 11,4%-ot ért el. Emlékeztetőül, a premier 16,8%-os remek nyitányt produkált. Az Ázsia így kikapott az RTL Klub “nyári” műsorrendjétől, a Fókusztól (16,5%) és a hétfői gyengélkedés után idő közben magára találó, és ismét szárnyaló Drága örökösöktől (17,2%).

Jelenet a Drága örökösökből (fotó: RTL Magyarország)
A TV2-nek azonban nem csak az Ázsia Expressz gyenge eredményei láttán lehet oka az aggodalomra, ugyanis a másik nagy dobásuk, a Kasza Tibor vezette gameshow, a Kapd el, ha tudsz! katasztrofális nézettséget hoz már az első hetében. A műsor premierje sem sikerült acélosra, gyengén nyitott, és azóta folyamatosan esnek a számai, csütörtökön pedig mindössze 7,1%-os közönségarányt hozott 18-49-ben, ami egy saját gyártású műsortól elképesztően rossz eredmény. Tegnap este az M4 Sporton az UEFA Bajnokok ligája selejtezőjét közvetítették, a Ferencváros – Suduva összecsapást, elképzelhető, hogy emiatt zuhant meg ennyire a TV2, de az elmúlt hetekben a foci elsősorban az RTL Klubtól vett el a nézőket, és a piacvezető csütörtökön remekül teljesített.
A TV2-t azonban mondhatni az ág is húzza, ugyanis az Anya (5,2%) című török sorozat tegnap délután kikapott attól az RTL Klubos Megtörvétől (6,4%), amely az utóbbi hetekben rémesen alacsony nézettséget szállított, viszont most kissé magára talált és legyőzte ellenfelét. Csütörtök este az RTL Klub úgy győzte le hatalmas fölénnyel a TV2-t, hogy még el sem indították őszi műsorrendjüket, amelyben egy vadonatúj párkereső reality, dupla Barátok közt, és természetesen a Fókusz, valamint a Drága örökösök is helyet kap.
Minden adat 18-49-ben értendő.
Kiemelt kép: Kasza Tibor, a Kapd el, ha tudsz! díszletében (fotó: TV2)