A Nemzeti Filmintézet kihirdette a Filmszakmai Döntőbizottság legfrissebb határozatát, melyben arról döntöttek, hogy mely forgatókönyvötleteket kívánják támogatni.

Többek között elfogadták Böszörményi Gábor Filmterjesztő által igényelhető filmterjesztési (filmmarketing) támogatásra irányuló pályázatok kategóriában benyújtott igénylését, melyet a Külön falka című produkcióra kérvényezett. Az alkotás Kis Hajni első nagyjátékfilmje, amely a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának keretében jött létre. A jelenleg vágás alatt álló magyar-szlovák koprodukció története a fiatal rendező részben személyes élményein alapul. Főszereplője a börtönviselt Tibor, aki kidobóként dolgozik éjszakai szórakozóhelyeken, anyagi gondokkal küzd, és vehemens természete miatt állandóan konfliktusba kerül környezetével. Tibor lánya, Niki nagyszüleivel él, akik képtelenek kordában tartani a vadóc gyereket. Mikor Niki megtudja, hogy apját kiengedték a börtönből, családja tiltása ellenére felkeresi a férfit, a találkozás pedig mindkettejük életét megváltoztatja.

A Forgatókönyv fejlesztési pályázatok „győztesei” között szerepel többek között Kis-Szabó Márk, Szente Vajk és Rákay Philip közös projektje is, amely az Aranybulla címet viseli. Támogatást kapott továbbá Csáky Attila forgatókönyvötlete, az Arcadash. A nyilvánosságra hozott listában olyan címeket is találhatunk, melyek forgatókönyvének első vagy második változatát már el is fogadta a bizottság. Ilyen például a Csongor és Tünde, az Elveszett csillagok vagy Az őrület, melyet Reg Traviss angol filmrendező fog vászonra vinni.

A Filmszakmai Döntőbizottság határozatának teljes listáját ezen a linken lehet végigolvasni.

Kiemelt kép: Szente Vajk, Böszörményi Gábor és Csáky Attila (Fotó: Google)