Két évvel ezelőtt, 2017-ben indult a Spektrumon a csatorna saját gyártású dokumentumfilm-sorozata, a Tabukról tabuk nélkül, melyben csakis olyan témákat feszegetnek, amelyekről az emberek nem akarnak, vagy félnek beszélni. A nagy sikerű első évadban szakértőkkel, hús-vér emberekkel és megrázóan valóságos történeteket bemutatva beszéltek az alkotók a halálról, a gyászról, a függőségekről és az erőszakról. A műsor házigazdája a népszerű színész, a színpadról és számtalan filmből és sorozatból (többek között az Aranyéletből is) ismert Thuróczy Szabolcs volt. Az első szezon sikerét mutatja az is, hogy első hazai dokusorozatként eljutott az Egyesült Államokba is.

Az október 25-én induló vadonatúj, második évadban újabb tabutémákat hoznak közelebb a nézőkhöz. Ilyen lesz a fogyatékosság, a mentális betegségek, az öngyilkosság, a zaklatás, a meddőség, valamint a bűnösök és vezeklők kérdésköre. A Spektrumon péntekenként 22 órakor látható adásokban ezúttal is valódi sorsokat és embereket ismerhet meg a közönség, ők mindannyian őszintén beszélnek életük egy-egy olyan titkáról, amely több ezer másik embert is érint minden országban, minden korosztályban, mégsem merünk (vagy tudunk) róla beszélni.

A Tabukról tabuk nélkül második szezonjának házigazdája újfent Thuróczy Szabolcs volt, aki nem csak műsorvezetői feladatokat látott el, a beszélgetések és interjúk jelentős részét ő maga készítette.

Kiemelt kép: Thuróczy Szabolcs (fotó: Szabó Gábor)