Pár nappal ezelőtt tette közzé az RTL Klub az idén év elején indult sorozatuk, a Drága örökösök új évadának első előzeteseit. Már ebből is sejteni lehetett, hogy a vártnál jóval hamarabb, akár már nyáron újra képernyőre kerülhet a népszerű produkció. A médiavállalat pedig ma bejelentette, hogy nem egészen négy hónappal az áprilisi szezonfinálé után, augusztusban folytatódik a Drága örökösök.
A Szappanos-család és Ökörapáti lakóinak életét, rivalizálását és a nagypapa hatalmas örökségéért folytatott harcot eleinte részenként több mint egymillióan követték figyelemmel, de a későbbiekben, a 81 epizódos első évad végén is kimagasló nézőszámokat ért el a sorozat a tévében és online egyaránt. A Drága örökösök második szezonját jelenleg is forgatják, azonban a rajongóknak nem kell az új epizódokig jövő januárig várniuk, mivel az RTL Klub az őszi tévés szezonkezdet előtt, augusztus 12-én elindítja a folytatást. A sorozat a jelenleg hatalmas sikerrel ismételt A mi kis falunk helyére érkezik, és minden hétköznap 20 órakor lesz látható az RTL Klubon.

A Drága örökösök új promóciós fotója (fotó: RTL Magyarország)
A folytatás rövid ismertetője: Az ügyvédnő, vagyis Kálmán bácsi özvegyének beköltözése alaposan felkavarja a Szappanos család életét. Tibi háborút indít az új családtag ellen, és mindent megtesz, hogy elüldözze. Tamás kenderültetvénye majdnem bajba sodorja a családot, megjelenik Szláven felesége Olga is, akinek esze ágában sincs elválni, viszont letelepszik a faluban. Mónika és Subicz – a panzió és kisbolt új tulajdonosai – teljes egyeduralomra törnek Ökörapátiban. Kristóf szakít Pannával, és talán rátalál egy új szerelem is. Kata és Dani kapcsolata pedig végre beteljesedhetne, ha Stefi egy váratlan életesemény kapcsán nem forgatná fel teljesen Dani mindennapjait. Sándor, Mihály, Zsóka és Anikó pedig készülnek a nagy afrikai útra.
Az új évadban ismét váratlan fordulatok, abszurd helyzetkomikumokkal tarkított humor, és a gyönyörű zöldbe borult tavaszi-nyári Ökörapáti várja majd a nézőket. A második évadban is a legnépszerűbb karakterek kerülnek a középpontba: Tibor (Lengyel Ferenc), Mihály (Bede-Fazekas Szabolcs), Sándor (Hajdu Steve), Subicz (Németh Kristóf), Tamás (Mohai Tamás), Mónika (Járó Zsuzsa), Kristóf (Kovács Lehel) Kata (Horváth Anna Sisa), Szláven (Molnár Gusztáv) és Renátó (Farkas Rómeó) – írja a közlemény.
A Drága örökösök folytatásában megújult főcímet láthatnak majd a részek elején a nézők, ezt az alábbi videóban már meg is nézhetitek.
Kiemelt kép: Jelenet a Drága örökösök új főcíméből (fotó: RTL Magyarország)