Az HBO kreatívjai ezúttal sem tétlenkedtek, hiszen az önkéntes karantén idejére is szeretnének a rajongók és persze a nézők kedvére tenni. Ezúttal egy eléggé kísérleti fázisban lévő projektet fognak elindítani, aminek keretein belül a hazai kulturális élet egy-egy szereplőjét virtuálisan meghívják, hogy az HBO hivatalos Instagram oldalán keresztül interjút adjon – méghozzá élőben, kötetlenül. Mindez most csütörtökön fog elkezdődni, méghozzá nem is akárkivel – az Aranyélet imádni való felfedezettjével, Döbrösi Laurával.

Az új projektnek az „Élőben otthonról” címet adták, hiszen ezen interjúkat nem nagy stúdiókban, tárgyalókban veszik majd fel, hanem az adott figura lakásában az Instagramon keresztül. Az Aranyélet, a Félvilág vagy éppen az Örök tél tehetséges színésznője, Döbrösi Laura nagyon örült, hogy nem csak benne lehet ebben a sorozatban, de ő nyithatja az egészet. Az elmondások alapján bármit lehet majd kérdezni akár élőben, akár már most az HBO Instagram oldalán (persze azt íratlanul hozzá kell tenni, hogy az esztétika és a jó modor mércéjével). Laurán kívül pedig eddig két színészről tudjuk még, hogy fel fognak majd bukkanni egy-egy interjú erejéig, Ónodi Eszterről (Aranyélet, Valami Amerika) és Rajkai Zoltánról (Parkoló, Lajkó: Cigány az űrben). Az első interjú most csütörtökön, április 16-án este 18 órától lesz majd látható az HBO Instagram oldalán, és ha minden jól megy, akkor kéthetente fognak jelentkezni egy újabb adással.

Kiemelt kép: Az Aranyélet főszereplői (Fotó: Business Class Magazin)