Az HBO és az HBO Magyarország újfent beletenyerelhet a tutiba, hiszen egy nem mindennapi sorozat forgatásába kezdtek bele. A három igencsak kiemelkedő szériájuk (a magán- és szerelmi életeteket bemutató Társas játék, a pszichológia viszonyokat feszegető Terápia és az igazi sikerbomba Aranyélet) után A besúgóval újfent más vizekre fognak evezni. Most az 1980-as évek kommunista besúgórendszer intrikáit mutatják majd be a már közismert arcokkal és új tehetségekkel karöltve.

A történet szerint 1985-ben járunk, a huszonéves Geri pedig Pestre költözik fel, hogy egy egyetemen tanuljon. Hamar összeverődik a demokratikus ellenzéki fiatalokkal, akik különféle tüntetéseket is szerveznek a kommunista kormány ellen. Az igazság viszont az, hogy Geri egy besúgó, aki az Állambizottságnak szállítja az információkat, hogy menteni tudja beteg öccsét. A fiatal diák viszont elég hamar egy örült örvénybe kerül a kettős élete miatt. A besúgó főbb karaktereit olyan jól ismert színészek fogják alakítani, mint Thuróczy Szabolcs, Váradi Gergely, Patkós Márton, Szőke Abigél vagy éppen a mindig imádni való Szász Júlia. Premierdátumról még nem esett szó, de 8 részesre tervezik Szentgyörgyi Bálint, Mátyássy Áron (Aranyélet, Víkend) és Miklauzic Bence (Parkoló) rendezésében. 

Váradi Gergely, Patkós Márton, Szász Juli – A besúgó (Fotó: HBO Magyarország)

Kiemelt kép: Thuróczy Szabolcs – A besúgó (Fotó: HBO Magyarország)