Akárcsak az RTL Magyarország esetében, a SorozatWiki interjút készített a TV2 csoport programigazgatójával, Fischer Gáborral is, amelyben részletesen értékelték a csatorna előző évét, hogy mik voltak sikeresek és mik nem, illetve milyen újdonságokkal készülnek idén.
Fischer Gábor elmondása szerint több heti sorozat is előkészítés alatt áll, amelyekből egyet már be is jelentett: ez a TV2 saját fejlesztésű fikciós szériája, az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár. A vígjátéksorozat történetének középpontjában egy falusi család, Bödörék állnak, akik költözni kényszerülnek, méghozzá a fővárosba, így az ő nem éppen egyszerű életüket követhetjük figyelemmel, hiszen korábban még a faluból sem tették ki a lábukat. A programigazgató elmondása alapján a “vidéki szokások integrálódnak viccesen a budapesti életbe”, akik pedig ezt bemutatják nekünk a főbb szerepekben, azok Stohl András, Stefanovics Angéla és Szirtes Ági.
Kiemelt kép: Stohl András (Fotó: nlc.hu)