Krasznahorkai Balázs (Köd, Maradék, Hegyek közt, Omori asszonyok) legújabb rendezése, a Hasadék a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról, a bűn és bűnhődés végzetszerűségéről, valamint az újrakezdés és megváltás lehetőségéről tesz fel kérdéseket, és bár a hazai premierre még egy ideig várnunk kell, nemzetközileg szép karriert fut be az alkotás.

A Hasadék világpremierje az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyében volt januárban, most pedig beválogatták a 25 éves jubileumi Szófiai Filmfesztivál versenyébe is. A fesztivál nemzetközi filmeket felvonultató mezőnyében tizenkét alkotás mérkőzik meg egymással, a magyar indulón kívül vannak művek többek között Törökországból, Kínából, Brazíliából és Iránból is. Természetesen a járványhelyzet miatt a Szófiai Filmfesztivál sem a hagyományos értelemben kerül megrendezésre, két ütemben tartják meg: először március 11. és 31. között, a második felének részleteit pedig szeptemberben fogják bejelenteni a szervezők. 

Jelenet a Hasadék című filmből (Fotó: Pipacs Film/Szilágyi Lenke)

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film egy apa-fiú történet lesz, egy magashegyi tájakon játszódó és a balladák hangulatát megidéző dráma, amelynek főszerepében Molnár Leventét köszönthetjük, de rajta kívül a szereplőgárdát erősíti Babai Dénes, Kovács Lajos, Orbán Levente, Lovas Rozi és Tzafetás Roland is. A tervek szerint a Hasadékot még idén bemutatják a hazai mozikban is. 

Kiemelt kép: Jelenet a Hasadék című filmből (Fotó: Pipacs Film/Szilágyi Lenke)