A Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft. tavaly hirdette meg azon pályázatát, melynek keretein belül egy filozófiai témát kellett valamilyen úton-módon megfilmesíteni. Az érdeklődés pedig akkora volt, hogy idén Új Közjáték címmel ismét meghirdetik, ahová szeretettel várják az érdeklődők pályamunkáit. Annyi kitételt szabtak meg a pályázattal kapcsolatban, hogy csak és kizárólag a Színház- és Filmművészeti, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (2000 után végzett vagy jelenleg is tanult) hallgatói vehetnek részt benne.

Az Új Közjáték pályázat lényege egy magyar vagy nemzetközi szinten megjelent filozófiai írás filmbeli értelmezése. Olyan módon kell elkészíteni ezt a maximum ötperces alkotást (amely lehet élőszereplő vagy animált), hogy a kiválasztott filozófiai tanulmányban/értekezésben olvasható gondolatok megelevenedjenek a képernyőkön. Ez egy igencsak kísérleti filmetűd, amely megköveteli a metafizikai, bölcseleti és gondolkodói attitűdöt. A beküldési határidő március 10. A pályázatról bővebben a Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft. oldalán lehet tájékozódni.

Kiemelt kép: Hamvas Béla (Fotó: Sonline)