Garami Gábor új műsora és a Vacsorakirály mellett már beszámoltunk arról, hogy Joshi Bharat is leszerződött a Life TV-hez. Az indiai származású sorselemzővel és műsorvezetővel még egy igencsak jóízűt is tudtunk beszélgetni ennek kapcsán, amiből többek között az is kiderült, hogy hogyan érzi magát a Hajdú Péter által igazgatott csatornánál. Az érzés pedig úgy fest, ragályos, hiszen Joshi Bharat mellett még két műsorvezető is csatlakozott a Life TV-hez – igaz, egyiküknek már műsora is volt arrafelé.
Női titkok címmel már ismerősen csenghet Várkonyi Andrea neve, hiszen ez a műsor szintén a Life TV-n futott. Várkonyi pedig megújítva szerződését egy egészen újfajta műsort fog kapni, amiről eddig sajnos nem tudni semmit sem. Mellette a jól ismert humorista és színész, Hajdu Steve is a csatorna munkatársainak repertoárját fogja színesíteni. Az ő műsora kapcsán sincsen semmilyen konkrét elképzelés, de a nevéhez híven biztosra vehetjük, hogy nem éppen mindennapi show lesz.
Kiemelt kép: Hajdu Steve a csatlakozásakor (Fotó: Hajdú Péter Facebook)