November 20-án egyszerre vált elérhetővé magyar szinkronnal és felirattal a román HBO saját gyártású bűnügyi drámájának, Az Árnyak harmadik és egyben utolsó évada. A 2014-ben indult és a Small Time Gangster című ausztrál formátum alapján készített sorozat nem csak Romániában, hanem a környező országokban is nagy népszerűségnek örvend, így vélhetően sokan kíváncsiak arra, hogy ér véget Emilian és Relu macska-egér játéka.
A hivatalos évadismertető szerint “a hurok egyre szorul Relu torka körül, olyannyira, hogy már saját emberi mivolta a tét. Családja egyre inkább eltávolodik tőle, miközben viselnie kell a következményeit annak, hogy fény derült kettős életére, és minden jel arra mutat, hogy már nem lehet megakadályozni a totális háború kitörését. Vajon ki győz, az ember vagy a szörnyeteg?
A harmadik évad a lojalitás és a paranoia témái körül forog, mégpedig úgy, hogy nem ismerjük a túlélésért küzdő figurák valós motivációit. A történet azzal folytatódik, hogy Relunak meg kell küzdenie a pszichotikus zsarunak, Emiliannak a fenyegetésével, miközben Nicuval élete legnagyobb üzletét próbálja összerakni, és igyekszik megbirkózni azzal, hogy a családja nélküle éli tovább az életét. Relu tisztában van vele, hogy ebben a világban senkiben sem bízhat.”
Kiemelt kép: Az Árnyak főszereplői (fotó: HBO Magyarország)