Az Eltörölni Frankot, vagyis Fabricius Gábor legújabb filmjéről már több szót is ejtettünk, de ahogy közeledünk a hazai mozis premierhez, úgy mutatnak meg belőle még többet, még több izgalmas anyagot. A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon hatalmas tapssal ünnepelt alkotás egyszerre fog színes és fekete-fehér változatban is megjelenni a mozikban, mindehhez pedig egy kisebb ízelítő, egy werkfilm is érkezett a minap, amely a kulisszák mögé enged betekintést.
A werkfilmben nem csupán olyan jeleneteket és képsorokat láthatunk, amiket eddig homály fedett, hanem megismerhetjük ezáltal az alkotókat, a készítőket és a színészeket is egyben. Már ez a szűk három és fél perces videó is köntörfalazás nélkül, nyersen és realistán mutatja be a máig nagy becsben tartott Kádár-korszak sötétebbik oldalát, amely kvázi meg is ágyaz egyben a kész filmnek. Az Eltörölni Frankot október 7-től lesz látható a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Kiemelt kép: Fuchs Benjámin – Eltörölni Frankot (Fotó: PORT)